Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer két tündér. Megegyeztek, hogy elmennek világot látni. Hát, ahogy mentek, beértek egy faluba. Esteledett, ezért bekéreztek egy házba. Jómódú ember s asszony lakott ott, nem volt gyermekük. Amikor bekéreztek, köszöntek illendően:
– Jó estét!
Az asszony rájuk támadott.
– Miféle keringők, csavargók, mit keresnek itt? Elmenjenek!
– Jóasszony, ne kiabáljon, éjjeli szállást kérnénk – mondta az egyik tündér.
– Kifelé innét! – kiabált a gazdasszony.
Hát a tündérek elsompolyogtak, kimentek. Megszégyellték magukat. Bementek a másik szomszédba. Ott annyi gyermek volt, hogy azt se tudom, hány, mint a rosta lika, még eggyel több. Bekopogtak.
– Jó estét! Jó estét!
– Adjon Isten!
– Szállást kérnénk két vándor részére – mondták a tündérek. De nem ismerte meg senki se, hogy azok tündérek, mert rongyos gúnyában voltak, úgy vándoroltak.
– Adunk szállást szívesen, hogyne adnánk!
Azzal a szegény ember betessékelte a vendégeket.
– Üljenek csak le! Vacsoráztak-e?
A szegény ember szívesen fogadta őket. Amijük volt, azzal megkínálta. Lefeküdtek, s amikor reggel felkelnek, azt mondja az egyik tündér a másiknak:
– Hallod-e, ezek olyan jók voltak hozzánk, meg kellene, valamivel jutalmaznunk őket.
– Mivel tudnánk megjutalmazni?
– Én már kigondoltam, tudod, mit? Reggel, aminek nekikezdenek, egész nap azt csinálják.
Hát a szegény asszony, amikor elmentek a vendégek, volt egy darabocska vászna, s gondolta, hogy ő kifehéríti. Kivitte, belemártotta a vízbe, s húzta a pázsiton végig, húzta. Vitte a kertbe, tette a kerítésre, de akárhova tette, örökké csak szaporodott, s csak több lett belőle, s csak több lett belőle. Már a végén nem volt, ahova terítenie. Átfutott a szomszédba.
– Szomszédasszony, engedje meg, hogy ide terítsek egy kicsi vásznat.
– Hát hogyhogy, kendnek annyi vászna van? – irigykedett a szomszédasszony.
– Hát én nem tudom, miféle vándorok jártak itt az este, de úgy megszaporították ezt a vásznat, hogy azt se tudom, hova terítsem.
Gondolkozott a gazdag asszony. Ezek biztosan azok lehettek, akik az este náluk is jártak. Kiabál az urának:
– Menjen hamar utánuk! Ha utoléri, hívja vissza ebbe a szent helybe őket.
Hát az ember nem akart menni. Ő bizony szégyelli, az este elküldték, s most menjen utánuk. De az asszony csak erősködött:
– Takarodjon a szemem elől! Maga miatt kellett az este elküldenem őket! – Így-úgy! A gazdaember összeszedte magát, s utánuk ment. Utol is érte a falu végén a két vándort,
– Jó napot! Jöjjenek csak vissza hozzánk! Ne haragudjanak, de az este egy kicsit nem jól éreztük magunkat.
S kezdett szép szóval hízelegni s beszélgetni nekik. Addig-addig, hogy visszacsalta őket. Pedig tudták azok jól, hogy áll a dolog. Azért voltak tündérek. Visszamentek a nagy könyörgésre. Az asszony jó reggelit adott, s egész nap ott marasztalta őket. Finomabbnál finomabb ételeket tett eléjük, s éjszakára puha ágyat vetett nekik.
Reggel a vándorok elbúcsúztak, s azt mondja egyik a másiknak:
– Na, ezt most mivel jutalmazod meg?
– Hát ezt is azzal, amivel a másikat. Reggel, amit csinál, egész nap azt csinálja!
Hát a gazdag asszony elprüsszentette magát, s egész nap csak prüsszögött. Egyebet nem csinált, csak hapci, hapci, prüsz, prüsz, prüsz, s ez így ment estig. Este aztán az ura azt mondja:
– Úgy kell neked! Látod-e, téged nem jutalmaztak meg egyébbel, csak a prüsszögéssel, mert rossz voltál.
Lehet, hogy még ma is prüsszög, hogyha meg nem unta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.