Két nyertese van a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában meghirdetett aligazgatói versenyvizsgának, hivatalosan mégsem tölti be senki a tisztséget. Az egyik jelölt saját magára is szavazott, a másik pályázót úgy támogatták a kollégái, hogy a döntéshozó vezetőtanácsi ülésen kialakult döntetlen után testületileg távol maradtak a második gyűlésről.
Míg az igazgatói tisztséget az a pályázó nyeri el, aki a legmagasabb pontszámot éri el a versenyvizsgán, az aligazgatóknak az adott iskola vezetőtanácsában is meg kell mérkőzniük, ha elérik az átmenő pontértéket. Az új módszertan ellenben nem részletezi, hogy mi történik, ha a vezetőtanácsban döntetlen a szavazás, és azt sem, hogy szavazhat-e az olyan testületi tag, aki érintett. A Váradi-iskolában Maria Băilă és Gödri Judit (jelenlegi megbízott aligazgató) vizsgázott, mindketten elérték az átmenő pontszámot, a vezetőtanácsban hat-hat szavazatot kaptak, egy tag hiányzott. A döntetlen miatt Fekécs Károly igazgató másodszor is összehívta a testületet, ekkor a Băilăt támogató hat pedagógus távol maradt, amit azzal indokoltak, hogy a történelem és román szakos kollégájuk a vizsgán több pontot ért el, mint Gödri Judit, és azt is kifogásolták, hogy a jelenlegi aligazgató megszavazta saját kinevezését, míg Băilănek erre nem volt lehetősége, mert nem tagja a testületnek. Jogerős jelenlét hiányában nem született döntés. Az igazgató a kialakult helyzetről tájékoztatta a tanfelügyelőséget (ezt a két pályázó is megtette), ahol megállapították a vizsgamódszertan hiányosságait, és eligazítást kértek az oktatási minisztériumtól. Tegnapig nem kaptak választ.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.