Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: elvárja a rendfenntartóktól, hogy teljeskörűen tájékoztassák a közvéleményt a tegnapi dnyiprói tragédiáról, amelynek során egy sorkatona agyonlőtte öt társát. Az államfő személyi felelősségre vonásokat is sürgetett.
„Mindent a lehető legrészletesebben kell elemezni: a gyilkos indítékait, azt, hogyan vált ez lehetségessé. Ennek következményeképpen a személyeket érintő szükséges döntéseket a közeljövőben meg kell hozni” – írta az államfő a Telegram üzenetküldő portálon. Hozzátette, hogy az áldozatok hozzátartozóinak minden segítséget haladéktalanul meg kell adni.
Tegnap hajnalban egy sorkatona a kelet-ukrajnai Dnyipróban, a Pivdenmas gépgyártóüzem területén agyonlőtte öt társát, öt másikat pedig megsebesített. A nemzeti gárdánál sorkatonai szolgálatát töltő, húszéves Artemij Rjabcsuk fegyverkiadás közben lőtt rá katonatársaira Kalasnyikov gépkarabéllyal, majd a fegyverrel elmenekült.
Az ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) közlése szerint a sorkatona önként megadta magát az őrizetbe vételekor. Egy közeli faluban találtak rá. Julija Jacik, a parlament rendészeti bizottságának kormánypárti tagja a Facebook-oldalán azt írta, hogy Rjabcsuk két hónappal ezelőtt katonák közötti verekedést jelentett feletteseinek, de azok nem tettek semmit, besúgónak nevezték, és gúnyolódtak rajta. A katona szándékosan várt két hónapig, hogy fegyvert szerezzen és bosszút álljon – mutatott rá a politikus. Szerinte Rjabcsuk nem bánta meg tettét. Jacik úgy vélekedett, hogy a vezetés mulasztása alapja lehet tisztségviselők felelősségre vonásának. Korábban a nyomozóiroda igazgatója már közölte, hogy eljárást indítottak a nemzeti gárda vezetői ellen hanyagság gyanújával. Tegnap délután a nemzeti gárda parancsnoka, Mykola Balan be is nyújtotta a lemondását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.