Pénteken szállította ki a megyei közegészségügyi igazgatóság az 5-11 éves gyermekek koronavírus elleni védőoltására alkalmas vakcinákat Háromszék öt oltási központjába, ahol az egységek hét végén is nyitva tartanak, ott már szombaton megkezdhetik az immunizálást – közölte lapunk megkeresésére Ágoston László megyei közegészségügyi igazgató.
Mivel az 5-11 éves gyermekek oltására már január 13-tól lehet időpontot foglalni a vaccinare.ro honlapon, egyes központokban már kész listával várják az első jelentkezőket. Háromszéken közel hétezer hely üres a gyermekek számára elkülönített iratkozási nyilvántartásban, a jelentkezések függvényében ez napról napra változik. Pénteken délben Sepsiszentgyörgy 4696 hellyel, Kézdivásárhely 443 hellyel, Kovászna 438 hellyel, Barót 544 hellyel és Bodzaforduló 751 hellyel szerepelt.
Mivel egy oltóanyag-üvegcse tíz dózist tartalmaz, amit legtöbb tizenkét óra alatt fel kell használni, úgy szervezik a gyermekek oltását, hogy lehetőleg ne vesszen kárba vakcina – mondta Ágoston László. A megyei közegészségügyi igazgatóság honlapján (dspcovasna.ro) közzétett program szerint a hétvégén két háromszéki városban szombaton fogadják az oltakozásra érkezőket – Kézdivásárhelyen 8-14 óra között és Baróton 9 órától 13 óráig – , a másik két városban pedig vasárnap tart nyitva az oltási központ: Sepsiszentgyörgyön 8 órától 20 óráig, Kovásznán pedig 15-21 óra között oltanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.