A megyei tanfelügyelőség péntek déli összesítése szerint az elmúlt héten 193 új koronavírusos megbetegedést jegyeztek a háromszéki óvodákban és iskolákban – ebből 124-et a gyermekek körében –, ami háromszor több, mint egy héttel korábban.
Amint pénteki lapszámunkban közöltük, míg a múlt hét elején három iskola egy-egy osztálya kezdett távoktatásban, ma tizenegy osztály kényszerül áttérni online módba, mivel egyre több osztályközösségben terjed a koronavírus-fertőzés. Egyelőre egyetlen óvodai csoportban sem kellett felfüggeszteni a jelenléti oktatást, mivel nem jegyeztek egymás utáni hét nap alatt három új megfertőződést.
A legújabb összesítés szerint 124 diáknál, 58 pedagógusnál, 2 kisegítőnél és 9 nem didaktikai alkalmazottnál igazolták a múlt héten a koronavírus-fertőzést, míg egy héttel korábban az óvodások, illetve iskolások körében 40 új esetet jegyeztek, a pedagógusoknál 21-et, a kisegítőknél és a nem oktató személyzet soraiban kettőt-kettőt. Vagyis egy hét alatt 65-ről 193-ra emelkedett a háromszéki tanintézményekben jegyzett új megfertőződés. A múlt héten szétosztott 146 ezer nyálteszt négy tesztelésre elegendő. A múlt heti nyáltesztszűrésből kilenc bizonyult pozitívnak, négy esetben igazolta ezt a PCR-teszt is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.