Ellenvetés nélkül hagyta jóvá Sepsiszentgyörgy városi képviselő-testülete múlt csütörtökön az Őrkő lakónegyed övezeti rendezési tervcsomagját. Az elfogadott dokumentáció 37 hektárnyi területen szabályozza a majdani utcahálózatot, közműrendszert, illetve a lakhatási kereteket. A rendezési tervre többek között a hátrányos helyzetű városrész felzárkóztatását célzó, uniós alapokból finanszírozott beruházások megvalósítása érdekében is szükség volt, az önkormányzat célja ugyanakkor a teljes övezet rendbetétele.
A rendezési terv elfogadása előtt Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, hogy egy 37,14 hektáros területről van szó, mely a hátrányos helyzetű övezetbe tartozik, és az önkormányzat európai uniós céltámogatást nyert el a városrész felzárkóztatására, az ott lakók életkörülményeinek javítására. Ebből három infrastrukturális fejlesztést finanszíroznak: egy multifunkcionális közösségi központ (nappali foglalkoztatóval, oktatórészleggel, orvosi rendelővel, zuhanyzókkal és mosodával), egy 123 férőhelyes óvoda, valamint 25 ikerház (50 szociális lakás) megépítését. Emellett az önkormányzatnak a részleges közművesítésre is uniós forrásokat sikerült szereznie.
A csütörtökön elfogadott övezeti rendezési terv nemcsak az említett beruházásoknak a kereteit jelöli ki, hanem a teljes területen kialakítandó úthálózatról, a közművesítésről is rendelkezik, illetve a területen történő bármely építkezésre vonatkozó általános szabályokat is előírja. A törvény értelmében a rendezési terv tíz évig érvényes.
Amint arról többször is beszámoltunk, a három őrkői beruházás megvalósításáért az önkormányzat a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület által kiírt célirányos támogatást pályázott meg, összesen közel négy és fél millió eurót. A közvetítői szerepet betöltő akciócsoport a Regionális Operatív Program kilences – a hátrányos helyzetű városi övezetek felemelését célzó – tengelyén elérhető támogatásra írt ki több pályázatot, egyebek mellett infrastrukturális fejlesztésekre. Ezekre az önkormányzat pályázhatott. A lehívható keretösszeg 4,5 millió euró volt, ebbe a fent említett három beruházás fért bele. Az első pályázatot még 2020 augusztusában benyújtották, a további kettőt pedig ugyanazon év végén. Első szakaszban az egyesület végezte az elbírálást, ezt követte a Közép-romániai Fejlesztési Régió ügynöksége. A finanszírozási szerződéseket végül tavaly ősszel írták alá.
Az önkormányzatnak ugyanakkor feltett célja, hogy az Őrkő felzárkóztatása itt ne érjen véget, amint az többször elhangzott, újabb források keresésével, bevonásával a teljes negyedet átalakítanák, korszerűsítenék, kiemelnék a jelenlegi állapotból. Az Őrkő mellett ugyanakkor további két hátrányos helyzetű városrész felzárkóztatását is kezdeményezték, a Csíki, valamint a szépmezői lakónegyedekét, ahol hasonló, de kisebb nagyságrendű beruházásokat (közösségi központ, óvoda, közösségi terek) indítottak el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.