Közel ötven helyi üzletember fogadta el Benedek-Huszár János városgazda meghívását és jelent meg azon a csütörtöki megbeszélésen, melyen a polgármester első alkalommal találkozott a helyi üzleti, gazdasági szféra képviselőivel.
A Party Pub rendezvénytermében tartott találkozón az elöljáró beszámolt mandátumának eddigi történéseiről, megvalósításairól, érintette a megvalósult és a folyamatban lévő beruházásokat, beszélt a tervekről, a jövőt illető elképzeléseiről, pályázatokról, a költségvetésről, az adó és illetékek behajtásáról. Hangsúlyozta, hogy minden, ami a városban megvalósult vagy megvalósulásra vár, az összes beruházás, infrastrukturális fejlesztés, csakis az itt élő emberekért, az adófizetőkért, a helyi vállalkozókért történik: „Az a pénz, amit megtermel magának a város a helyi adókból és illetékekből, az a város és a hozzá tartozó falvak pénze, az önök pénze. Azon embereké, akik fizikai, illetve jogi személyként járulnak hozzá a költségvetéshez.” Ígéretet is tett az üzletembereknek, hogy rendszeresen sort kerítenek majd hasonló találkozókra, a közeljövőben már sokkal komolyabb témákban is tarthatnak gyűlést, megoszthatják gondolataikat olyan kérdésekben, amelyek érintik és befolyásolhatják Barót és az öt falu, illetve a térség gazdasági helyzetét, irányát.
Benedek-Huszár János beszámolójából kiderült, hogy a mostani városvezetés komolyan veszi az adók és illetékek behajtását, a pályázási lehetőségeket, felelősen kezeli a közművesítés kérdését a városban és a hozzá tartozó falvakon. Prioritásként tekint az utak, utcák modernizálására, figyelmet fordít az oktatási intézmények felújítására, igyekszik megteremteni azokat a lehetőségeket és azt a légkört, amely elősegíti a versenyképes, minőségi oktatást a tanintézményekben. Szívügyének tekinti a helyi egészségügy modernizálását, a betegellátás jobbá tételét, ennek érdekében minden lehetőséget megmozgat, igyekszik felzárkózni a XXI. század elvárásaihoz. Dolgoznak egy egységes város- és falukép kialakításán, ahol mindennek megvan a helye és szerepe, pénzt fordítanak a sportra, a kikapcsolódásra, a kultúrára. Olyan közeget teremtenének, ahol a város a hozzá tartozó falvaival együtt képes megfelelni a kor által támasztott kihívásoknak az élet minden területén. Olyan város- és falukép kialakítása a cél, ahol egyformán fontos az adófizető, a vállalkozó, a szárnyait bontogató vagy éppen a hazatérő és letelepedni, magának otthont teremteni akaró fiatal – mondotta a polgármester.
A részletes beszámolót követően a vállalkozók is szót kaptak, és több kérdést is felvetettek.
Volt, aki kétségeinek adott hangot: az elmúlt harminc évben mindenik polgármester megígérte a rendszeres találkozókat a helyi gazdasági szféra képviselőinek, aztán az egészből semmi sem lett. Remélték, hogy ezúttal kialakul a kölcsönös kommunikáció a városvezetés és a vállalkozók között.
Nehezményezték az ingatlanadó tízszázalékos emelését is, hiszen most olyan időket élünk, amikor sok helyi vállalkozás a túlélésre van berendezkedve és a megszűnés szélén táncol, ilyen időben az önkormányzat nemhogy segítené, hanem még plusz terheket is kiró rájuk. Pedig meglátásuk szerint a hivatal azért van, hogy segítse a vállalkozóit, és ez fordítva is igaz.
Akadt, aki az utcák jelenlegi állapotát kérte számon, mások az út menti árkokba, a termőföldekre hordott épülethulladék és háztáji szemét miatt elégedetlenkedtek, mihamarabbi megoldást sürgettek. Felvetődött a vezetékes víz ügye is, ami nemcsak a magánembereknek, hanem vállalkozásoknak is gondot okoz, hiszen a víz, ami a csapokból folyik, jó esetben ipari víznek felel meg, és egyáltalán nem alkalmas emberi fogyasztásra.
Szóba került a két legnagyobb adósságot felhalmozó cég, az egykori Bibco és a volt bányavállalat kérdése is. Amint a polgármester közölte, 16 millió lejre rúg a csődbe ment, fizetésképtelen cégek város iránti adóssága, ebből az egykori Bibco 12 millió lejjel tartozik.
A felvetett problémákra Benedek-Huszár János igyekezett feleleteket adni, volt, amire sikerült kielégítően válaszolnia, volt, amelyekről kiderült, hogy nem is annyira a városvezetéstől függenek. És van, ami a közeljövőben megoldható, de olyan is – például a vezetékes víz minőségének a javulása –, amire bizony még sokáig várni kell.
Albert Egon
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.