A Fekete-tenger térsége biztonsági helyzetének alakulásáról és az ukrajnai román kisebbség problémáiról egyeztetett tegnap telefonon Klaus Iohannis államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének harmincadik évfordulóján.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis kifejezte készségét a kétoldalú együttműködés bővítésére a gazdaság, kereskedelem, úthálózat összekapcsolása a határokon átnyúló együttműködés, valamint a kultúra területén. Iohannis közölte, hogy támogatja az Ukrajna uniós perspektívájáról szóló közös nyilatkozat véglegesítéséről szóló tárgyalások folytatását, ugyanakkor részletesen kitért az ukrajnai román kisebbség jogaival kapcsolatos problémákra, különös tekintettel a nyelvi identitásuk megőrzésére. Ismételten tájékoztatta tárgyalópartnerét a román félnek arról az elvárásáról, hogy a román nyelv és az úgynevezett „moldovai nyelv” azonosságának 2021 áprilisában történt Kijev általi elismerése után Ukrajna hivatalosan is ismerje el, hogy a moldovai nyelv nem létezik.
Iohannis üdvözölte, hogy tavaly szeptemberben a kisebbségi ügyekkel foglalkozó román–ukrán vegyes bizottságban titkári szinten újraindultak a tárgyalások. Olyan konkrét eredmények elérését szorgalmazta minél rövidebb időn belül, amelyek lehetővé teszik egy új egyezmény aláírását, illetve a testület munkájának folytatását.
A telefonos megbeszélésen az ukrán elnök elmondta: megérti, hogy a román felet foglalkoztatják az ukrajnai román kisebbség jogai és kifejezte készségét a közösség problémáinak megoldására.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.