Miután Lengyelország 353 millió euróba kerülő fal építésébe fogott a lengyel–belarusz határon, az AFP leltárt készített azokról az európai határokról, ahol kerítéseket emeltek, főleg a 2015-ös migránsválság után.
A görög–török határ
Görögország 2012-ben két 11 kilométer hosszú és 3 méter magas szögesdrótkerítést emelt a Törökországgal közös határvonalán, ahol korábban taposóaknák voltak.
A Görögország összeomlását okozó 2009-es pénzügyi válság után a menekültek főként Görögországon át próbáltak eljutni az Európai Unió tagállamaiba. Sokan a 150 kilométeres határvonal jelentős részén természetes határt képező Evrosz folyón keltek át.
Miután 2020-ban Törökország „megnyitotta kapuit” az EU-ba tartó menekültek előtt, a görög kormány 40 kilométeres, „áthatolhatatlan” résszel bővítette ki a kerítést. A munkálatokat augusztusban fejezték be. A görög katonák ezen kívül egy-egy kilométeres hosszúságú katonai övezetet is őriznek, amelybe őrtornyokat építettek és
határvédelmi eszközöket telepítettek.
A bolgár–török határ
Bulgária 2014-ben felhúzott egy 30 kilométeres szögesdrótkerítést a Törökországgal közös határvonalán, migránsok próbáltak átjutni itt, hogy elkerüljék a Földközi-tengeren történő átkelés veszélyeit. Négy évvel később a kerítést a határvonal csaknem teljes, 259 kilométeres hosszán kibővítették.
A magyar–szerb és a magyar–horvát határ
A 2015-ös menekültválság idején, amikor több mint egymillió ember próbált a háború és a szegénység elől Európába menekülni a balkáni útvonalon, az Orbán Viktor vezette magyar kormány 175 kilométer hosszú, 4 méter magas szögesdrótkerítést emelt a szerb, majd egy 120 kilométerest a horvát határon.
A szlovén–horvát határ
Az ezt követő hetekben Szlovénia szögesdrótkerítést húzott a Horvátországgal közös 640 kilométeres határának csaknem egyharmadán. Azóta kibővítette a kerítést a városok és turisztikai övezetek közelében.
A görög– észak-macedón határ
2015 novemberében, amikor menekültek ezrei lépték át Észak-Macedónia déli határát a Gyevgyelija környéki mezőkön keresztül, a kormány három kilométeres fémkerítést épített a megfékezésükre. Utána még egy kerítés következett nyugatabbra, Medzitlija mellett, egy harmadik pedig délkeletre, a Dojran-tó közelében. A három kerítés hossza összesen már 32 kilométer.
Az osztrák–szlovén határ
2015 decemberében Ausztria kerítést épített a Szlovéniával közös határának egy részén. Ez az első határ a schengeni övezetben, ahol újra bevezették az ellenőrzést. Ezután épült meg a Brenner-hágón, az osztrák–olasz határon lévő kisebb kerítés.
Francia falak Calais-nél
Franciaország mintegy 12 kilométer hosszan emelt falakat és kerítéseket Calais kikötője körül és a Csatorna-alagút bejáratánál, hogy megakadályozza a menekültek átkelését Nagy-Britanniába. Jelenleg a legtöbb migráns kis csónakokkal próbál átkelni a La Manche-csatornán. 2021 novemberében egyetlen nap alatt rekordszámú, 1185 menekült próbált átkelni a csatornán.
Spanyolország: Ceuta és Melilla
Európának csak két övezetben van szárazföldi határa Afrikával, a Marokkó északi partvidékén fekvő két spanyol enklávénál, Ceutánál és Melillánál. Egyes civil szervezetek többszöri bírálata ellenére mindkettőt több kilométernyi kerítés és szögesdrót veszi körül. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.