A rendőrök és börtönőrök szakszervezetei tüntettek tegnap Bukarestben magasabb béreket, a felszerelés korszerűsítését és a létszám bővítését követelve.
Bár a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzetről szóló kormányhatározat szerint a tüntetéseken legfeljebb száz résztvevő lehet jelen, a tegnapi szakszervezeti megmozdulásra több mint kétezer rendőr érkezett buszokkal Bukarestbe az ország minden tájáról. A szakszervezeti vezetők úgy nyilatkoztak: vállalják, hogy kifizetik az engedélyezettet meghaladó létszám miatt kiszabott bírságot.
A kormány székháza előtti téren összegyűlt tüntetők délben átvonultak a belügyminisztérium épülete elé, majd a parlamentnél fejezték be a tiltakozó megmozdulást.
A tiltakozó akciót szervező 16 rendőr- és börtönőr-szakszervezet a 2017-es bértörvény által előírt bérek és pótlékok maradéktalan folyósítását, az elavult felszerelés és járműpark korszerűsítését, a szolgálati nyugdíjak inflációkövető növelését követelte. A rendőrök arra panaszkodnak, hogy a világjárvány kezdete óta olyan közegészségügyi feladatok elvégzésére kényszerülnek, amelyekhez nincs megfelelő képesítésük, a krónikus létszámhiány miatt pedig folyamatosan túlterhelt az állomány.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.