A hagyományoktól eltérően Marosvásárhely helyett idén Sepsiszentgyörgyön adja át a Gábor Áron-díjat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az elismerést hárman vehetik át március 10-én, a Székely Szabadság Napján, köztük Toró Attila sepsiszentgyörgyi fotóművész, informatikus is.
„Az idei kitüntetések az elmúlt év legnagyobb nemzetközi sikeréhez köthetők, amely méltán viselte a Székely Nemzeti Tanács jelmondatát: Székelyföldért megmozgatjuk Európát!” – ismertette hétfői közleményében az SZNT.
A szervezet elnökének javaslatára a 2021-es évre az Állandó Bizottság döntése alapján Gábor Áron-díjjal ismerik el Erika Casajoana munkásságát. Mint írták, „ő volt az, aki a polgári kezdeményezést Spanyolországban győzelemre vitte, de döntő befolyása volt a belgiumi kampányban és a végső sikerben is”. Erika Casajoana érdeme továbbá, hogy élő kapcsolatot teremtett Katalónia és Székelyföld között, népszerűsítette a székelységet és az SZNT-t Katalóniában és egész Európában.
Gábor Áron-díjat kap Sobor Dávid is, aki „tízéves jogi küzdelemben teremtette meg a jogalapját a nemzeti régiók bejegyzésének. Az ő munkájának, szakértelmének és szívós kitartásának köszönhetjük, hogy pert nyertünk Luxemburgban” – mutatnak rá a tájékoztatóban.
Hasonló elismerésben részesül a sepsiszentgyörgyi Toró Attila is, aki fotósként és informatikusként egyaránt hozzájárult a polgári kezdeményezés sikeréhez. „Látványos, szuggesztív grafikái végigkísérték a kezdeményezés minden mozzanatát egész Európában. Informatikusként is segítette a kampányt, neki köszönhetjük, hogy a virtuális térben több millió emberhez érkezett meg az üzenetünk. A Székely Nemzeti Tanács megalakulásától, 2003-tól önkéntes grafikusa a székely autonómiamozgalomnak” – derült ki az SZNT beszámolójából. Kiemelték, a jelöltek alkották azt a csapatot, melyre a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés szervezőbizottsága, annak képviselője, Izsák Balázs és helyettese Dabis Attila, az SZNT külügyi képviselője mindig számíthatott.
A díjakat március 10-én 13 órától adják át a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.