Jelentős áttörést jeleznek előre az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) legfrissebb adatai: a szakértői várakozások a tavalyi 4 százalékos növekedést követően 2022-re már a globális turizmus átlagosan 55 százalékos növekedését vetítik előre. A becslések szerint Romániában, így Háromszéken is növekszik az iparág forgalma, bár a járvány előtti időszak teljesítményét idén aligha éri majd utol.
Bár az idei évre előre jelzett 645 millió turistaérkezés továbbra is kevesebb mint fele a koronavírus-járvány kitörését megelőző évben, 2019-ben mért közel 1,5 milliárdos értéknek, az esztendő folyamán mindenképpen megugró turistaforgalom, ezzel együtt pedig lendületes szállodai keresletélénkülés várható.
Az Európai Unió Tanácsa már februártól jelentősen lazított, illetve lazít az utasforgalom körülményein azzal, hogy a korlátozásokat az utazók egyéni védettségéhez kötik. A második negyedévben további lazítás várható a közösségben, a korlátozások nagy mértékű enyhítéséhez, helyenként teljes felszámolásához pedig más földrészek országai is csatlakoznak majd. A dán miniszterelnök bejelentése alapján Dánia lett az első uniós ország, amely már február 1-jétől teljesen eltörölte a Covid-19 kapcsán bevezetett korlátozásokat. Globális szinten ez a folyamat természetesen még hosszú időt vehet majd igénybe, az utoljára enyhítő szereplők az ázsiai-óceániai térség országai lehetnek, ez viszont alapvetően hozzájárul majd az utazói bizalom helyreállásához.
Nemzetközi szinten a turistaérkezések száma idén a konzervatív várakozások szerint is eléri a 645 milliós szintet, 2023-ban pedig az egymilliárdos határt is újra átlépheti – nyilatkozta a turizmus.com portálnak Takács Márton. A Moore Hotel és Turizmus tanácsadási üzletágának vezetője nagy mértékű javulásra számít Magyarországon is, elsődlegesen a budapesti szállodapiac, de a külföldi vendégforgalmat is fogadó vidéki szállodák teljesítményében bíznak. A 2019-es hotelpiaci csúcsteljesítményektől ugyan még távol állnak majd, ám a piaci szereplők az idei évnek már indokolt optimizmussal vághatnak neki.
Tavaly egyébként éles kettősség alakult ki a magyarországi hotelpiacon: míg a vidéki szállodák az év első felében még a lezárásokkal terhelt időszakokban is kiemelkedő, a nyári szezonban pedig rekordteljesítményt értek el, addig a budapesti szállodák a piaci adatok szerint csak a nyár végétől kezdtek magukra találni.
Az UNWTO által megkérdezett szakértők 64 százaléka egyébként a 2019-es szint elérését leghamarabb 2024-re látja reálisnak. A gyorsabb növekedést jelenleg számos más tényező is korlátozza, ezek közt a kihívásokkal küzdő gazdasági környezet és a világszerte megugró infláció is szerepel.
Itthoni törekvések
Nincs ez másképpen Romániában sem. A turisztikai irodák egyesületének (ANAT) alelnöke szerint a korlátozások megszüntetésével a 2019-es forgalom 85 százaléka is elérhető lesz. Alina Burcea becslése helyénvaló lehet, ám elsősorban a külföldi utazásokat szervező irodák forgalma húzza majd a piacot – fogalmazott kérdésünkre Godra Árpád. A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület vezetője szerint a helyi forgalom vonatkozásában árnyalni kell a képet, hiszen érthető módon nem a belföldi, hanem a külföldre irányuló utazási igény növekszik. Ami Háromszéket illeti, az érkezések száma ugyan már idén elérheti a járvány előtti időszak szintjét, de a vendégéjszakák mennyisége mintegy ötödével elmarad az akkorihoz képest, hiszen az átlagos tartózkodási idő jelentősen lecsökkent, és ez lényegesen nem is változik. A háromszéki turizmus esetében egyébként ez azért is igaz, mert – Kovászna révén – a megyében jelentős az úgynevezett szociális, tehát támogatott, gyógykezeléssel egybekötött többhetes tartózkodási csomagok szerepe, márpedig előreláthatólag ez a fajta üdültetés idén sem bővül jelentősen. A szakember szerint Háromszék turisztikai ágazatának szerkezetét jelentősen befolyásolja ez a szegmens, a versenyszférára is hátrányosan hat, torzítja a valós versenyhelyzetet.
Ami a várható jövőbeni változásokat illeti, a brassói repülőtér mindenképpen a forgalom élénkülésével fog járni. A szakember szerint nagyon sok függ attól, hogy milyen járatokat indítanak majd, s e tekintetben biztató, hogy egy nemrég lezajlott szakmai tanácskozáson széles palettát ígértek a leendő reptérműködtetők. A helyi turisztikai piac ezáltal szerkezetváltáson mehet át. Az eddig jobbára a belföldi turistákra számító piacnak egy teljesen új pillére jelenhet meg a külföldi turisták számának növekedése által. Erre érdemes idejében felkészülni – javasolta a szakértő.