Felgyorsulhatnak a fejlesztések

2022. február 9., szerda, Közélet

Dr. Vass Levente egészségügyi államtitkár hétvégén a városi kórház szakszervezetének meghívására Baróton járt. Mint nyilatkozta, meggyőződése, hogy a kórházak vezetőségével, a szakszervezetek képviselőivel, illetve az egészségügyi intézmények fenntartóival párbeszédet folytatva bár a felmerülő gondok egy részére megoldást lehet találni. A következő időszakban sorozatszerűen mindenhova kész elmenni, ahova csak hívják.

A frissen indított program – az erdővidéki látogatás országos premier volt – keretében a barátként kezelt szakszervezettel elsősorban személyzeti gondokat beszélnek meg, de járványügyi kihívásokról, közegészségügyi kérdésekről és menedzsmentről is szó fog esni: ha azokat megértetik, elfogadtatják, leegyeztetik, akkor az érdekvédelmi szervezetek anélkül tudják az értelmet nyert intézkedéseket támogatni, hogy feladnák elveiket – nyilatkozta a szakpolitikus.

Vass Levente Baróton dr. Lozsádi Botond orvos igazgatóval, Dénes Mária gazdasági igazgatóval, Ágoston Lászlóval, a közegészségügyi igazgatóság igazgatójával és a kórház érdekképviseletével a kórház és a járóbeteg-rendelő pénzügyi helyzetéről és személyzeti kérdéseiről tárgyalt, de az ügyben beszélt Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel is. Mint mondotta, jogosnak tartja a barótiak azon kérését, hogy digitális röntgengéphez jussanak.

„A barótiak szóvá tették, milyen felszerelésre lenne szükségük, mi az, aminek leginkább hiányát érzik. Teljesen jogosnak érzem, hogy például digitális röntgengépet igényelnének. Barót kisváros, távol esik a legfontosabb nagyvárosoktól és egyetemi központoktól, úgy az itt élő betegek kezelése szempontjából feltétlenül szükséges lenne egy olyan fejlesztés, aminek segítségével az intézmények élhetnének a telemedicina adta lehetőséggel. Nem csak radiológia, hanem szövettan, kórszövettan és egyéb vizsgálatok kiértékelésére is szerződéseket lehetne kötni az adott esetben több száz kilométerre levő szakemberekkel. Most a koronavírus-fertőzés felgyorsította az ilyen jellegű fejlesztéseket, ezért remélem, Barót számára is lehetővé válik egy ilyen beruházás megvalósítása” – nyilatkozta Vass Levente.

Benedek-Huszár János polgármester kérdésünkre elmondta: az államtitkár a kórházat látogatta meg, de azért a városháza is bemutathatta az egészségügyi intézmény eszköz- és épületállományának fejlesztésére vonatkozó terveit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2022-02-09: Világfigyelő - :

A minszki megállapodások betartásáért szállt síkra (A francia elnök Oroszországban és Ukrajnában tárgyalt)

A minszki megállapodások jelentik az egyetlen módot a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására és a fenntartható béke elérésére – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök tegnap Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel. Macron előzőleg, hétfőn Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin elnökkel.
2022-02-09: Közélet - :

Részegen balesetezett

Két gépkocsi ütközött hétfőn kora délelőtt Kézdivásárhelyen a Gyár utcában. A rendőrség tájékoztatása szerint egy 21 éves fiatalember elveszítette uralmát a járműve felett, áthajtott a szembejövő sávra, ahol egy másik gépkocsinak ütközött.