Románia 100 millió euró vissza nem térítendő támogatást ad a Moldovai Köztársaságnak, az erről szóló kétoldalú megállapodást pénteken Chișinăuban írták alá a román és a moldovai kormány együttes ülése alkalmából.
Az egyezményt Nicolae Ciucă román és Natalia Gavrilița moldovai miniszterelnök látta el kézjegyével. A két kormány miniszterei egyéb dokumentumokat is aláírtak, így egyezmény született arról, hogy csökkentik a két ország vonatkozásában a roaming-díjakat. Megállapodás született a két szomszédos országot összekötő egyik közúti híd megerősítéséről, illetve egy új híd építéséről a két országban levő Ungheni elnevezésű települések között. Románia és Moldova az energiaellátás területén is együtt fog működni, a felek megállapodtak, hogy Románia villamosenergiát és gázt fog szállítani Moldovának, hogy hozzájáruljon energetikai biztonságához. A két kormány tagjai oktatási, kutatási, munkaügyi, fejlesztési és digitalizációra vonatkozó megállapodásokat is aláírtak.
Natalia Gavrilița megköszönte a román kormánynak a támogatást, amelyből elmondása szerint főleg a vidéken élő állampolgárok életminőségét akarják javítani, a helyi infrastruktúrát fejleszteni. Úgy vélte, hogy ezek a fejlesztések a helyi közösségek fejlődésének hajtóerejévé válnak, munkahelyeket teremtenek. Közölte, hogy a 100 millió euró egy részét kulturális intézmények és médiaprojektek fejlesztésére költik, hogy erősítsék a két ország kulturális kapcsolatait.