Orbán Viktor évértékelője és kampányindítójaNyergeljetek, ideje, hogy kilovagoljunk

2022. február 14., hétfő, Világfigyelő

Magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország – jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Budapesten a Várkert Bazárban tartott szombati évértékelő beszédében, azt fejtegetve, a résztvevő különböző emberekben mi a közös.

Az áprilisi országgyűlési választás arról szól, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vissza akar térni – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: pénteken Gyurcsány Ferenc be is jelentette, hogy készen állnak a visszatérésre. És ha Gyurcsány Ferenc „visszatér, vissza is visz bennünket oda, ahol már jártunk és ahová egy porcikánk se kívánkozik” – fogalmazott Orbán Viktor. Azt mondta: a baloldal, bár olyan-amilyen, „benne van a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban”.

Orbán Viktor az elmúlt két nehéz évet úgy jellemezte: világjárvány, népvándorlási hullámok, energiaválság, brüsszeli birodalmi dühkitörések, a hidegháború hűvös lehelete a tarkónkon és a háború nyugtalanító árnyéka Kelet- és Közép-Európa fölött. Ebben a helyzetben kellett megszervezni a járvány elleni védekezést, újraindítani a gazdaságot, pótolni a kieső munkahelyeket, támaszt nyújtani a fiataloknak, a családoknak és az időseknek.

Orbán Viktor szerint Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt, azt remélve, hogy megbuktathatják a kormányt. Amikor zárni kellett, nyitást követeltek, amikor nyitni kellett, akkor zárást.

Kijelentette: a kormány a koronavírus-járvány alatt is egységes és higgadt maradt, az ország cselekvőképessége egy pillanatig sem forgott veszélyben, vagyis a 2011-ben bevezetett új alkotmányos államvezetési rend jól vizsgázott. Míg Európában egymás után estek el a kormányok, szétestek a koalíciók, követhetetlenül változtak a szabályok és tüntetők ezreit karhatalommal fékezték meg, az emberek bizalma pedig lassan, de biztosan elpárolgott, addig Magyarországon nem történt semmi ilyesmi, itthon sikerült megőrizni, sőt, megerősíteni a közbizalmat, mert az emberek többsége szerint Magyarország jól védekezett – közölte.

Kifejtette: 2010 óta nemcsak az államot szervezték át, de új magyar gazdaságot is építettek, úgy döntöttek, hogy segély helyett munkát adnak az embereknek. Arra is felhívta a figyelmet: tavaly sikerült egy újabb rekordot dönteni, Magyarország exportteljesítménye 119 milliárd euróra nőtt. A válság ellenére felturbózták a magyar tőke külföldi befektetéseit is, hiszen már korábban eldöntötték, hogy amennyi profitot kivisznek Magyarországról az itt működő külföldi vállalatok, annyi profitot kell hazahozniuk a külföldön működő magyar cégeknek.

Folytatódtak a külhoni magyarok programjai is, a határon túl már 170 új óvodát épített a magyar kormány, és 790-et újított fel.

 

Nagyfiúk a szomszédban

Szólt arról is, Magyarországot instabil régiók veszik körül, ide sorolta a Nyugat-Balkánt, ahol szerinte ott vannak a „nagyfiúk” is, az Egyesült Államok, Európai Unió, Oroszország és Törökország. Szerinte a Balkán megnyugtatása egyszerű: gyors EU-tagság, kiegyezés Szerbiával és uniós Marshall-terv. Kár, hogy nem ez történik – jegyezte meg.

Orbán Viktor értékelése szerint Magyarország az elmúlt években megerősödött, és nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy a rossz nagyhatalmi politika károkat okoz a szomszédjában. Se Berlin, se Brüsszel nem csinálhat Balkán-politikát a magyarok ellenében, de még nélkülünk sem. Nem fogadunk el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek ellentétesek Magyarország érdekeivel – jelentette ki. Úgy folytatta: Magyarország érdeke a béke, a gazdasági fejlődés és a térség beemelése az EU-ba, ezért szóba sem jöhet szankció, büntetőpolitika, kioktatás vagy bármilyen más nagyhatalmi arrogancia. A miniszterelnök szerint nem a Balkánról, hanem a Balkánnal kell beszélni, a mindenkinek elfogadható békés rendezés lehetséges.

Az orosz–ukrán konfliktusról szólva elmondta, el kell kerülni a háborút, nemcsak a humánum, hanem a magyar érdek miatt is, mivel háború esetén százezerszám, akár milliós nagyságrendben érkeznének menekültek Magyarországra Ukrajnából, és ez alapjaiban rajzolná át Magyarország politikai és gazdasági helyzetét. Felidézte, akkor sem volt könnyű az országnak, amikor az 1990-es években a volt jugoszláv területekről érkeztek több tízezren. Ukrajnából sokkal többen jönnének, alighanem a visszatérés reménye nélkül – tette hozzá.

Elmondta, Magyarország a békéért dolgozik, de a kijelölt állami szervek megkezdték a felkészülést. Háborús végkifejlet esetén is rendelkezünk megfelelő forgatókönyvvel és akciótervvel – közölte. Orbán Viktor kitért arra, hogy Magyarország mérete, katonai és gazdasági ereje miatt nem képes döntő vagy akár csak mellőzhetetlen befolyást gyakorolni az EU, a Nyugat és Oroszország kapcsolataira. Hozzátette ugyanakkor: Magyarország sohasem rejtette véka alá, hogy Brüsszel stratégiáját elhibázottnak, az Oroszország elleni szankciókat zsákutcának tartja. Kijelentette: az Oroszországgal való gazdasági együttműködés nélkül Európa továbbra is vérszegény és sápatag, stratégiai hiba az együttműködéstől elzárkózni és a hatalmas gazdasági lehetőségeket teljesen átengedni a kínaiaknak.

Közölte, mivel az EU külpolitikáját nem tudják megváltoztatni, kidolgoztak egy magyar modellt: az ország NATO- és EU-tag, közben kiegyensúlyozott politikai viszonyt, gazdasági kapcsolatokat ápol Oroszországgal. A közelmúltbeli moszkvai látogatását békemissziónak nevezte, mert szerinte a befagyott kapcsolatok jegét fel kell törni és utat kell nyitni a tárgyalásoknak. Magyarországnak nincs atommeghajtású jégtörő hajója, de csákányunk azért van, és néha egy repedés is elég, hogy felszínre törjön a józan ész – fogalmazott.

Az ország biztonságáról szólva azt mondta, mindig megfelelő szélességű és mélységű területnek kell lennie Magyarország és Oroszország között. Ukrajna függetlensége és életképessége közvetlen magyar érdek – jelentette ki.

 

A migráció veszélyei

A migránsválságról szólva Orbán Viktor elmondta: naponta több százan próbálnak erőszakkal Magyarország területére lépni: tavaly összesen 122 ezren, idén januárban pedig már több mint 12 ezren. Hozzátette: Magyarország eddig több mint 600 milliárd forintot költött a határok megvédésére. Azt is mondta: a határvédelem állandó készenlétet, szívósságot és kitartást követel. Nehéz munka, ráadásul hátul is kell lennie a szemünknek, mert Brüsszel felől sem lehetünk nyugodtak. Ott gyülekeznek Soros György ügynökei, a nemzetállamokat ellenségnek, de legalábbis meghaladandó maradványnak tekintő írástudók, szakértők és tanácsadók siserehada és persze a mindenben, így a migrációban is pénzt szimatoló globális tőke farkasai, akik mind azon dolgoznak, hogy a migrációt mint megállíthatatlan történelmi szükségszerűséget fogadtassák el – vélekedett, megjegyezve, van ország, ahol már sikerrel is jártak.

Orbán Viktor kitért arra is: Brüsszel és Magyarország mást tekint Európa értékes hagyományának, mást gondol a nemzetek jövőjéről és most már a családról, sőt, a társadalom bináris, nőre és férfire épülő szerkezetéről, így a gyermekeink jövőjéről is.

Leszögezte: ezen a ponton nem fognak engedni, április 3-án a népszavazással fogják megvédeni a gyermekeket. Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén – jelentette ki.

 

Létkérdés a választás

Orbán Viktor létkérdésnek nevezte az országgyűlési választást, melynek értékelése szerint óriási a tétje. Megjegyzete, szeretnénk már egy választást, ami nem létkérdés, hanem egyszerűen egy jó kormány megválasztásáról szól, de ez most nem lehetséges.

Úgy vélte, az ellenfelet ismerik, „Gyuri bácsi ejtőernyőseit lassan már nevükön szólítjuk” és a Brüsszelből érkező zsoldosokat sem először vetik be ellenünk. Most azonban nem velük kell törődni. Nyergeljetek, a kampány elkezdődött, ideje, hogy mi is kilovagoljunk. Jöttünkre ötven nap múlva jobb oldalról számítsatok – zárta szavait Orbán Viktor.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára vasárnap Hargitafürdőn megnyitotta a Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa és partnerei által szervezett Konzul Kupa síversenyt. A politikus az identitás fontos részének, és az egyik legfontosabb nemzetpolitikai eszköznek nevezte a sportot. Kiemelte: a sporttal a közösség formálásán, egyesítésén túl az egészséges életmódra is nevelik a fiatalokat. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a cselekvő nemzet évében megkerülhetetlen a magyar parlamenti választások kérdése, és részvételre, az eredmények megőrzésére buzdított.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2022-02-14: Belföld - :

Anyagi támogatás Moldovának

Románia 100 millió euró vissza nem térítendő támogatást ad a Moldovai Köztársaságnak, az erről szóló kétoldalú megállapodást pénteken Chișinăuban írták alá a román és a moldovai kormány együttes ülése alkalmából.
2022-02-14: Világfigyelő - :

Fokozódik az orosz–ukrán válság

Február 16-án, szerdán indíthat támadást Oroszország Ukrajna ellen az amerikai kormány helyzetértékelése szerint. Vlagyimir Putyin orosz elnök elutasította a „tetőfokára hágott amerikai hisztériakeltést”.