Ma már számos okostelefon található a piacon. Sok gyártó sok készüléke megtalálható a kínálatban. A globalizációnak köszönhetően a legtöbb hamar meg is érkezik Magyarországra, hiába gyártották a Föld túloldalán. Megnézünk egy márkát, amit érdemes szem előtt tartani, és mutatunk tőlük egy készüléket is, ami abszolút megéri az árát!
Pár szóval a Huaweiről
Nem csinálunk belőle nagy titkot, ezért már most eláruljuk, hogy a Huawei okostelefonokról írunk ebben a cikkben. Érdemes róluk ejteni pár szót, mert sokak számára még mindig nem annyira ismertek, pedig abszolút megállják a helyüket a piacon.
A Huawei egy kínai cég, mely 1987-es megalapítása óta számos területen bizonyított. 2009-től jelentek meg az okostelefonok piacán, és érdemes tudni róluk, hogy fontos szerepük van az 5G technológia fejlesztésében. Érdekesség, hogy a Honor márkát is a Huawei alapította 2013-ban.
Szép, letisztult és kényelmes okostelefonok
Mint láthatod, a Huawei márka nagy múlttal rendelkezik az okostelefonok gyártásában. Ennek megfelelően tökélyre fejlesztették a gyártást, ami kiváló szerelési, illesztési minőséget eredményez. Tehát a készülékeik minőségére garantáltan nem lehet panasz.
Abszolút igényes külsővel készülnek az okostelefonjaik, melyekre a kreatív formatervezés a jellemző. Emellett ügyeltek arra is, hogy kényelmes legyen őket fogni és használni. Törekednek arra, hogy kategóriától függetlenül az összes okostelefonjuk esetén tapasztaljuk ezeket a kiváló tulajdonságokat.
Egy igazi erőgép dolgozik a kiváló kijelző mögött
A Huawei kínosan ügyel arra, hogy ne csak ránézésre legyen jó a telefon, amit kapunk, de lássunk is rajta mindent. Ennek megfelelően kiváló kijelzőket építenek a készülékeikbe. Hiába a jó kijelző, ha nem bírná mögötte a hardver a megjelenítést. De ezen a fronton sem kell csalódnunk!
Az új készülékeik mindig a legújabb technológiát kapják. Gyors processzorral, nagy RAM kapacitással, kiváló grafikus vezérlővel és kellően nagy háttértárral, mely ráadásul még bővíthető is.
Ha megnézzük példának az egyik zászlóshajójukat, a P40 Pro-t, akkor egy villámgyors nyolcmagos processzort találunk, akár 2,86 GHz-es sebességgel. Emellé pedig nagyon masszív 8 GB RAM is társul, egy erős GPU-val és akár 256 GB háttértárral. Azért ez igencsak vállalható hardver, nem igaz?
Ha te is szeretnél egyet magadnak, akkor rendelj egy kiváló Huawei okostelefont a CoolMobile.hu-tól!
A fotózási képességüket ki ne hagyjuk!
A Huawei mióta okostelefonokat gyárt, élen jár a fényképkészítésben. Az évek során jobbnál jobb optikák kerültek a készülékeikbe. Ma már ott tartanak, hogy 4 optika mondhatni alapnak számít. A megapixelek száma is óriási. A hátlapon simán 50 körül, vagy afelett járnak. Sőt, még az előlapnál sem ritka a 30 megapixeles vagy afeletti kamera. Kiváló képeket fogsz készíteni, ha egy Huawei telefon mellett döntesz! (X)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.