Magyar népmeseA hamis eskü

2022. február 18., péntek, Kiscimbora

Pozsony városában élt az az ember, akiről most mesélek. Nem maradt meg a neve, de megmaradt a képe, a szörnyű emléke. Gazdag volt, hatalmas volt, nagy eszű, gonosz lelkű, félt tőle minden lélek, mint az ördögtől.

  • Nyitrai Jonathán Attila rajza
    Nyitrai Jonathán Attila rajza

Azt is hitték róla, hogy cimboraságban van az ördöggel. Senki sem tudta, honnét került Pozsony városába, csak egyszerre ott termett, szemlátomást gazdagodott, s olyan nagy lett a hatalma, hogy akarták, nem akarták, beült a tanácsurak közé, s ő vezette, kormányozta Pozsony városát. Amit ő mondott, szentírás volt. Ha bozontos szemöldökét összehúzta, reszkettek a többiek, úgy érezték magukat, mintha az ördög ejtette volna hatalmába őket.
Ennek az embernek nem volt senkije a világon. Egyedül, magában élt, gyűjtötte a pénzt halomra, s éjjelenként a csillagokat vizsgálta. Ha kijött az utcára, messziről elkerülték, s jaj volt annak, aki ellene próbált tenni, azt ő ördögi mesterkedéssel megrontotta. Hanem, úgy látszik, Isten megsokallotta az ő gonoszságait, özvegyek, árvák sanyargatását, mert különösen az özvegyeket, árvákat sanyargatta, ami kevés vagyonkájuk volt, azt is elszedte tőlük mindenféle praktikával.
Történt azonban, hogy egy gyűlés alkalmával, mikor a tanácsurak mind összegyűltek a városházán, egy szegény özvegyasszony lépett a tanácsterembe, s sűrű könnyhullatások közt mondta elé panaszát, amint következik:
– Ó, nemzetes nagy jó uraim, hallgassák meg egy szegény özvegyasszony panaszát! Az uram három napja halt meg, özvegyen maradtam hat neveletlen gyermekkel. Egy kis telkecske volt minden gazdagságunk, ezen laktunk, ebből éltünk, de ahogy áldott jó uram behunyta a szemét, egy hatalmas nagyúr, akinek a szomszédja voltunk, ezt a telkecskét is elvette tőlünk.
– Ki volt ez az úr? – kérdezte egyik tanácsbeli.
– Ez, ni! – mutatott az özvegy a gonosz lelkű, ördögökkel cimboráló tanácsbélire. A tanácsurak erősen felháborodtak ezen a hitványságon, de csak lassan morogtak magukban, félénken néztek társukra, szólni nem mertek. Ez meg sem mozdult a helyéről, csak benyúlt a zsebébe, s onnét egy elsárgult írást húzott elé.
– Íme, nézzétek ezt az írást! – mondá társainak. – Ez az asszony hazudik. Már több esztendeje annak, hogy azt a telket az asszony urától megvásároltam, s csak használatra engedtem neki. Eddig bért fizetett érte, most azonban vége ennek, birtokomba veszem a telket.
A tanácsurak álmélkodva nézték az írást, sorban elolvasták: igazi hiteles írás volt az, nem lehetett abban kételkedni. Mondta egy tanácsúr:
– Eredj haza gyermekeidhez, szegény özvegyasszony, s keress másutt hajlékot magatoknak. Úgy látszik, az urad a te tudtod nélkül eladta a telket: nézd, itt a neve. Ismerted-e az írását?
Megnézte az asszony is az írást, nézte, sokáig nézte az ura nevét, s sírva kiáltotta:
– Olyan, mint az uram írása, de mégsem ő írta! Én tudom, hogy ő nem adta el a telket! Ördög munkája ez a névírás, esküszöm! S ha igaz szerzeménye ennek az úrnak a telek, esküdjék meg ő is.
Az ördöngös lelkű tanács­úr most lassan fölemelkedett a helyéről, s méltóságosan odalépett az asztal végéhez. Ott állott a feszület s mellette a törvénykönyv. Felnyitotta a könyvet, s egy hangja sem rezdült meg, amint az esküt a könyvből kiolvasta, de még a keze sem reszketett, amint a feszületre tette. Ám alig olvasott ki a könyvből néhány esküszót, rettentő nagyot dördült az ég, elfeketedett a tanácsterem, megmozdultak a falak, mintha földindulás támadt volna, recsegtek-ropogtak az ajtók, zörögtek az ablakok, fütyült, süvöltött a szél, s a falakból valami csodálatos szózatok hallatszottak.
A tanácsbéliek bódultan ültek székükben, s csak mikor megszűnt az ég zengése, a földnek mozgása, akkor eszméltek föl. Álmélkodva néznek szét a teremben, keresik a társukat, s hát híre-pora sincsen. S ím, amint nézik, keresik mindenfelé, az asztallal szemben, fent a falon nagy repedést látnak az ablak mellett, akkorát, amekkorán egy ember átbújhatott. És a nyílás mellett mit látnak? Halljatok ide! Társuknak, a gonosz lelkű tanácsbélinek az arca képe belé volt nyomódva a falba. Még a törvénykönyv is ott volt előtte, a falba rajzo­lódva.
– Elvitte az ördög – kiáltották rémülten a tanácsbéliek –, s otthagyta a képét!
Csakugyan úgy is volt. Az ördög vitte el az ördöngös lelkű tanácsurat. Úgy látszik, még az is megsokallotta gonosz cselekedeteit. Azóta sokszor próbálták az ördöngös ember képét levakarni a falról, be is meszelték, de a kép újra visszarajzolódott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2022-02-18: Kiscimbora - :

A táltos asszony (Magyar népmese)

A tatárjárás idejében élt Gyergyóban egy Bákai­né nevű székely asszony, aki messze földön híres volt a táltosságáról. Égiháborút, jégesőt, földindulást, minden nagy veszedelmet megjövendölt előre. Egyszer, egy vasárnap, mikor a népek jöttek ki a templomból, azt mondja Bákainé:
2022-02-18: Kiscimbora - :

Gazdag Erzsi: Hóember

Udvarunkon, ablak alatt
álldogál egy fura alak;
hóból van keze-lába,
fehér hóból a ruhája,
hóból annak mindene,
szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
feje búbján köcsögkalap.