Nem szeretem a telet. Nem a hideggel, a hóval van bajom, csak az idő múlásával. Ebben a hónapban újra egy évvel „bölcsebb” leszek. Valami végtelen szomorúságérzet és harag tölt el. Persze hogy jobb megöregedni, mint fiatalon elmenni, hiszen még elvégezni való feladataim vannak. Utólag úgy tűnik, hogy fiatalon nem is tudjuk értékelni és megbecsülni az életet...
Most már elértem abba a korba, amikor szabadon élhetem a napjaimat: reggel felkelek, és azt csinálok, amit akarok, nincsenek gondjaim, stresszforrásaim. Kedvenc üdítőmet, sörömet pohár nélkül fogyasztom a kedvenc kávéházamban, és büszkeséggel tölt el ez a kis lázadás is a konvenciók ellen. Az utcán megbámulok minden kisgyermeket: olyan szépek, tiszták, kedvesek! Tavasztól őszig megbámulom a nyíló virágokat is, olykor meg is szagolom őket… Megszólnak? Engem nem zavar! Hatvanas éveim végén már nem érdekel, milyen furcsa szemekkel néznek rám. Imádok túrázni, kirándulni, de csak oda, ahová eljuthatok autóval, busszal, vonattal, repülővel – mert szeretem ugyan a természetet, de nem szeretek sokat gyalogolni.
Úgy érzem, boldog vagyok! Nem ugyanúgy, mint huszonévesen, hiszen más szemmel, más ésszel fogadom be és el a körülöttem levőket. Mindenkinek más és más elképzelései, vágyai vannak, más vallása, kedvenc étele, időtöltése, ideálja. Az öregedéssel járó gyötrelmeket könnyű elviselni, ha van egy okos nő melletted. Drága feleségem szerint a férfi olyan, mint a hűtőtáska: töltsd fel sörrel, és bárhová magaddal viheted...
Felhőtlen a boldogságom, hiszen nincsenek problémáim. Szeretnék még élni egy kicsit, jó nyugdíjasnak lenni. Jobb lenne, ha negyvennégy évi munkaviszony után olyan jólétben élhetnék, mint nyugati kortársaim, de hát itt más a helyzet. Nálunk a politikusok olyan szépen tudnak ígérni, illetve hazudni, hogy rájuk szavazunk. De aztán elfelednek mindent – s ezt teszik velünk már sok-sok éve. Ez ellen is lázadok még, de már sokkal csendesebben…
Orbán-Barra Gábor
