Nemzeti emlékjel épül

2022. február 21., hétfő, Közélet

A Háromszéki Népfőiskola Egyesület felkarolta és támogatja azt a Biró Erika szörcsei lelkipásztor, Miklós Barna és Biró Attila által indított civil kezdeményezést, amely egész Székelyföldön – és talán Erdélyben is – egyedi emlékhelyet valósítana meg a felsőlemhényi Poszkár-tetőn.

  • Az emlékhely látványterve
    Az emlékhely látványterve

A magyar Szent Koronát idéző, öt méter átmérőjű, gömbfából készülő építményt zsindellyel fedik majd be, annak belsejében hat szobor idézné a távoli múlt dicső alakjait, a népi emlékezetben őrzött őseinket: Nimródot, Hunort, Magyart, Attilát, Csabát és Árpád vezért. A majdani nemzeti emlékjel látványterve elkészült. A területet már megvásárolták, a szükséges faanyag is biztosított, az alapozást és a munkálatok egy részét önkéntesek végzik majd el. A kezdeményezők idén be is szeretnék fejezni a munkálatokat. Olyan fafaragókat keresnek, akik felkarolnák ezt a nagyszerű kezdeményezést és vállalnák egy-egy szobor elkészítését kisebb összegért vagy felajánlásként.

Akik fontosnak tartják, hogy ez az elképzelés megvalósuljon, hozzájárulhatnak az összeállítás, fafaragás és zsindelyezés költségeihez. A Háromszéki Népfőiskola Egyesület bakszámlája: RO74OTPV300000856449HU01 (forint), RO43OTPV300000856449RO02 (lej). Biró Erika egyesületi elnök telefonszáma: 0757 958 868.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-02-21: Közélet - Fekete Réka:

A jelentkezők harmada sikertelenül vizsgázott (Iskolaigazgatók versenyvizsgája)

Huszonnyolc háromszéki pályázóból csak tizennyolcan érték el a hetes átmenőt a pénteki versenyvizsgán, amelyen harmincegy óvoda- és iskolaigazgatói, valamint húsz aligazgatói állást hirdetett meg a megyei tanfelügyelőség.
2022-02-21: Máról holnapra - Mózes László:

Az eltulajdonított múzeum

Ismételten megfosztották az erdélyi magyar közösséget – nem csupán az Erdélyi Református Egyházkerületet – örökségének egy jelentős, pótolhatatlan részétől. A legfelsőbb bíróság ugyanis jogerősen elutasította a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Természettudományi Múzeuma gyűjteményének visszaszolgáltatását az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Ez annyit jelent, hogy noha a Református Egyházkerület korábban sikeresen visszaperelte a kollégium épületeit, de az épületekkel már nem adták vissza az ezekkel együtt államosított ingóságokat is. Az egyház pert indított az értékes, nem csupán szimbolikus jelentőségű gyűjteményéért is, ám azt most jogerősen elveszítette.