Pierre-Emerick Aubameyang lett a XXI. század első olyan futballistája, aki négy különböző élbajnokságban is mesterhármast szerzett – írja hétfői értékelésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.
A 72-szeres gaboni válogatott támadó, akit a londoni Arsenaltól igazolt le január legvégén az FC Barcelona, először kapott helyet a katalán elit alakulat kezdő tizenegyében, harmadik fellépésén pedig háromszor is eredményesnek bizonyult. A La Liga 25. fordulójának vasárnapi játéknapján a Valencia otthonában 4–1-re megnyert spanyol bajnoki meccsen Aubameyang két remek találat után a harmadikat sajátos módon érte el: Pedri kapáslövésébe tudniillik éppen hogy beleért, ám végül így is neki írták jóvá a Barça negyedik gólját.
A 32 éves csatár az IFFHS kimutatása szerint eddigi hét mesterhármasából az elsőt 2012-ben a francia Saint-Etienne színeiben jegyezte, majd Németországban a Borussia Dortmund játékosaként négy alkalommal is triplázott a Bundesligában. Tavaly februárban az Arsenalban mutatott kiemelkedő teljesítményt, amikor angol csapata a Premier League-ben elsősorban az ő három találatának köszönhetően diadalmaskodott 4–2-re a Leeds United felett. Az IFFHS kitért arra is, hogy a jelek szerint Aubameyang számára a február a legszerencsésebb időszak, az eddigi hétből három tripláját is az év második hónapjában szerezte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.