A kápolnában mintegy harmincöt helybeli, ozsdolai, kézdivásárhelyi, berecki és esztelneki volt jelen. Ugyanakkor részt vettek a szentmisén a Kézdiszéki és Kézdivásárhelyi Székely Tanács vezetői, valamint az Erdélyi Vitézi Rend több tagja, köztük v. Dézsi Imre is, aki nagybátyjára, Dézsi Dénesre jött el emlékezni. A három antikommunista ellenálló tisztelői 1989 után tizenkettedik alkalommal emlékeztek meg Ozsdola és a Kászonok hős fiairól.

Pusztai–Jeges–Dézsi: az ötvenes évek elején ez a három név tartotta izgalomban Felső-Háromszéket és a Kászonok vidékét. A kommunista hatalom üldözte, katonaszökevényként, gyilkosként, banditaként és rablóként kezelte őket, míg a nép egyszerű fiai szemében nagy megbecsülésnek és népszerűségnek örvendtek, akárcsak Rózsa Sándor, Bogár Imre és a többi legendás hírű betyár. A falusi nép a szegények pártfogóiként és a zsiványbecsület legromantikusabb megtestesítőiként, valóságos balladai hősökként tisztelte és emlegette a három betyárt. Olyan erőt jelentettek, amelyet a kommunista hatalomnak is tudomásul kellett vennie. Nem lehetett elhallgatni, hogy ezek a bátor, néha túl vakmerő fiatalemberek harcba szálltak a kommunista hatalom kiszolgálóival, annak hűséges pribékjeivel. Dacolva a hatalommal szembe mertek szállni a párttitkárokkal, a félanalfabéta néptanácselnökökkel, a milicistákkal, a basáskodó erdészekkel és a nagyszámú besúgóval. Golyó által haltak meg 1954-ben és 1955-ben, mindhárman jeltelen sírban nyugszanak, hiszen nekik nem adatott meg halálukkor a keresztényeknek járó végtisztesség.

Boros Vilmos plébános elmondta: a Pusztaiért, Dézsiért és Jegesért, valamint a kommunizmus áldozataiért, az ő lelkük üdvéért ajánlja fel a szentmisét, emlékezzenek meg róluk és hajtsanak fejet előttük és imádkozzanak azért, hogy a rossz ne tudjon eluralkodni az ember felett. „Nekünk is el kellett szenvednünk a kommunizmus gaztetteit, de reménykedtünk, mert Jézus Krisztus megígérte, bízzatok, én legyőztem a világot. 1989-ben megtörtént a sokak által nem várt csoda, megtörött a kommunizmus hatalma, de sajnos azóta is a gonoszság még mindig jelen van, megszűnt egyik formában, de bent van a világban egy másik formában, eszmeileg pont olyan formába mint amilyen volt, az emberek gondolkodásmódjában ma is jelen van a rossznak valamilyen formája” – hangsúlyozta a plébános.

Az áldás és elbocsátás után Ambrus Ágnes nyugalmazott egyetemi adjunktus szólt az egybegyűltekhez. „Az ozsdolai betyárokkal azonosulók, az őket segítők, de az őket elítélők leszármazottjai is közöttünk élnek, ezért annyira ellentmondásos – hangsúlyozta – Pusztai, Dézsi és Jeges megítélése ma is”. Mint fogalmazott, sokan nem szeretik, ha emlegetjük a kommunista diktatúra áldozatait és a rendszer kiszolgálóit, noha a diktatúra hatalmasai és kiszolgálói meg akarták semmisíteni az erdélyi magyarság és a székely közösség lelkierejét. Sokan hangoztatják ma is – vélekedett –, hogy az ozsdolai betyárok gyilkosok voltak, mert lőttek. „Mi azt mondjuk: igen, lőttek, mikor már úgy éltek, mint az üldözött vadak, és védeniük kellett az életüket” – mondotta Ambrus Ágnes.

Őt követően Harai László 84 éves ozsdolai nyugalmazott gyógyszerész tizenhat éves szemtanúként arról az 1954. augusztus 22-i éjszakáról mesélt, amikor Boros Lajos akkori párttitkár udvarán Dézsi Dénest halálos lövés érte, tüdő- és fejlövést kapott. Véleménye szerint Finna Dávid és Szigyártó Domokos is megérdemelnék az utókor tiszteletét, hiszen ők is a kommunista rendszer áldozatai voltak, akik akárcsak Dézsiék, fegyverrel a kezükben harcoltak a vörös terror ellen. A szentmise végén Harai Julianna nyugalmazott tanítónő Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el.