Gyanú a kolozsvári Bánffy-palota visszaszolgáltatása körül

2022. március 3., csütörtök, Belföld

Újraindulhat a kolozsvári Bánffy-palota restitúciós pere, miután olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek megkérdőjelezik a korábbi restitúció törvényességét – tudatja a Maszol hírportál.

A Kolozsvár főterén álló műemlék épület nagyobb részét a bíróság Nicolae Roșca román vállalkozó örököseinek szolgáltatta vissza 1999-ben, akik az utolsó tulajdonos, Bánffy Dénes kézzel írott végrendelete és adománylevelei alapján kérték vissza a palota termeinek a háromnegyed részét. Állításuk szerint a Szeben megyei dúsgazdag vállalkozó sokszor kisegítette az anyagi gondokkal küzdő Bánffy Dénest, aki a palota egy-egy lakosztályával törlesztette adósságait, és végrendeletében is a vállalkozóra hagyta vagyonát. A palotában működő Kolozsvári Művészeti Múzeum fenntartója, a Kolozs megyei önkormányzat több elvesztett per után januárban hozott határozatot az épület felméréséről, hogy az így elkészítendő dokumentáció a visszaszolgáltatás alapjául szolgálhasson.

A Művészeti Múzeumot 2014 óta vezető Lucian Nastasă-Kovács történész az elmúlt időszakban olyan levéltári dokumentumokat talált, amelyek a restitúció törvénytelenségére utalnak. A vonatkozó törvény ugyanis a kommunista diktatúra idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatását írja elő, a levéltári adatok szerint azonban az ingatlan már korábban román állami tulajdonban volt. Románia ugyanis az 1944. augusztus 23-i háborús átállását követően létrehozta az Ellenséges Vagyonokat Ellenőrző és Kezelő Pénztárat (CASBI). A pénztár ellenséges vagyonnak vélelmezte mindazoknak az észak-erdélyi arisztokratáknak, üzletembereknek a vagyonát, akik 1944 szeptemberében nem tartózkodtak a visszafoglalt területeken. A történész felidézte: a palota háború előtti tulajdonosa, Bánffy Albert Bécsben halt meg, felesége, Montbach Sarolta és fia, Bánffy Dénes 1945 szeptemberében tért vissza Kolozsvárra. 1946-ban próbálták visszaszerezni ingatlanjaikat arra hivatkozva, hogy nem a visszatérő román hatóságok elől menekültek külföldre, hanem gyógykezelésen voltak, de folyamodványukat nem fogadták el. Szovjetellenes magatartással vádolták őket, és vagyonuk továbbra is a CASBI felügyelete alatt maradt. Egy-egy apartmant kaptak a palotában, de 1949-ben ezekből is kilakoltatták őket. Lucian Nastasă-Kovács nyomatékosította: mindig támogatta az illegálisan elvett javak visszaszolgáltatását, de ha már Bánffy Dénesnek nem volt leszármazottja, fontos lenne, hogy a Bánffy-palota a közösség szolgálatában maradjon. A múzeumigazgató elmondta: átadta a Kolozs megyei önkormányzatnak a kutatásait összegző dossziét, amely alapján a restitúció felülvizsgálatát lehet kezdeményezni.

A kolozsvári Bánffy-palotát Bánffy György, Erdély gubernátora építtette 1773 és 1786 között Johann Eberhard Blaumann böblingeni származású építész és kőfaragó tervei alapján. A gubernátor a palotában fogadta 1817-ben az Erdélybe látogató I. Ferenc császárt és feleségét, Karolina Augusztát. Ferenc József császár és király 1852-ben és 1887-ben is vendégeskedett a palotában. A palota mai képe az 1960–1970-es évek helyreállításai során alakult ki. Az értékes műemlék az 1970-es évek elejétől a Kolozsvári Művészeti Múzeumnak ad otthont.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1202
szavazógép
2022-03-03: Történelmünk - :

Novorosszija mint az orosz gyarmatosítás szimbóluma

Az ukrán–orosz háborút megelőző nyilatkozatok alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy az Orosz Föderáció erői olyan területeket próbálnak megszállni, amelyek már a cári időkben (1918 előtt) is a birodalom részei voltak. Fontos azonban, hogy ezek nem az egykori Kijevi Rusz (882–1240) néven ismert keleti szláv állam, hanem a 17. század második felétől gyarmatosítással megszerzett területek.
2022-03-03: Belföld - :

Csökkenés minden téren

Habár még mindig igen sok az áldozata a járványnak, tegnap minden mutató alacsonyabb volt az előző napinál. Március 2-án 6832 újonnan igazolt fertőzést jelentettek (1629-cel kevesebbet, mint az előző napon), a pozitív tesztek aránya pedig 13,34 százalék.