Leváltották Kolozs megye RMDSZ-es prefektusát

2022. március 3., csütörtök, Belföld

Majdnem napra pontosan egy évvel a kinevezése után leváltották tisztségéből Tasnádi Szilardot, Kolozs megye RMDSZ által javasolt prefektusát, aki ezután alprefektus lesz, helyét pedig a korábbi alprefektus, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt Irina Munteanu veszi át.

Tasnádi Szilárd egy évvel ezelőtt nehéz időszakban vette át a hivatalát, kinevezése fölösleges indulatokat szült – emlékeztetett Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke arra utalva, hogy 2021 márciusában a PNL helyi vezetői arculcsapásként értelmezték, hogy pártjuk országos vezetésének a koalíciós osztozkodás során nem sikerült kiharcolnia számukra a tisztséget. Alin Tise, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke a PNL-ből való kilépéssel fenyegetőzött, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere pedig azzal érvelt, hogy a magyaroknak sem jó, ha az RMDSZ-es prefektus kinevezése magyarellenes érzelmeket gerjeszt a megyében. Csoma Botond kijelentette: büszkén mondhatja, hogy Tasnádi Szilárdnak „sikerült leépítenie az előítéleteket, és megmutatta, hogy szakmailag és emberileg is rátermett a prefektusi hivatal vezetésére”, és meggyőződése, hogy alprefektusként is „ugyanaz a szakmai korrektség és emberközeli munkavégzés fogja meghatározni”.

A decemberi koalíciós megállapodás értelmében az RMDSZ megőrzi az Arad, Szilágy és Kovászna megyei prefektusi tisztséget, és megkapja a Hargita megyeit, elveszíti viszont a Szatmár és a Kolozs megyeieket. A kormánymegbízotti tisztségeket azt követően kellett újraosztani, hogy tavaly decemberben a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) helyébe a Szociáldemokrata Párt (PSD) lépett be a kormánykoalícióba.

A tegnapi kormányülésen Vrancea megye új prefektusát is kinevezték a PSD-s Halici Nicuşor személyében, aki a már tavaly decemberben leváltott, PNL-s Gheorghiță Berbece helyét veszi át.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2022-03-03: Belföld - :

Csökkenés minden téren

Habár még mindig igen sok az áldozata a járványnak, tegnap minden mutató alacsonyabb volt az előző napinál. Március 2-án 6832 újonnan igazolt fertőzést jelentettek (1629-cel kevesebbet, mint az előző napon), a pozitív tesztek aránya pedig 13,34 százalék.
2022-03-03: Belföld - :

Egyharmaduk gyermek

A Romániában tartózkodó ukrajnai menekültek közül mintegy 18 ezren gyermekek – közölte tegnap Nicolae Ciucă kormányfő.