Bihari József nagyapám éppen Baróton volt a szerdai vásárban, amikor hír ékezett: tűz pusztított Nagyajtán! Ő azt kérdezte, hogy csak az út menti házak égtek-e el, vagy hátul, a kertben lévő épségek is? Csak a Nagyút mellettiek – hangzott a válasz. – No, akkor nincs semmi baj, ne búsuljatok, újraépítjük! Csak azután derült ki, hogy ő a kertben tartotta méhkaptárait, s azok egyikében volt elrejtve az összegyűjtött pénze! Ezt a történetet a község mostani polgármestere, Bihari Edömér mesélte, aki nem csak névrokona a magyar színész-filmszínész Bihari Józsefnek.
Bizony, több alkalommal meglátogatta Nagyajtát a vörös kakas, legalábbis azokban az időkben, melyekre a ma élők még vissza tudnak emlékezni. Egy nagy tüzet sokat emlegetnek: „amikor a főutca mentén egy egész sor lakóház a tűz martalékává lett”. Nem is csoda – fűzik hozzá a maiak, a zsúpfedeles és zsindelyes házak jobban ki voltak téve a veszélyeknek, mint a mostaniak, s így az sem csoda, hogy a rangos községen máig rajta maradt az „égetős” ragadványnév. Igaz lehet az a mese is, hogy egyszer-egyszer a rossz szomszédi viszály, máskor pedig a szépasszonyok gerjesztette csetepaték miatt is lángra lobbant egy-egy lakóház.
Voltak az Ajta-vidéken nagyobb tüzek és csetepaték a történelem folyamán, amire már az újabb emberöltők nem emlékezhetnek, s az írott források is legtöbbször a régibb emlékezetre alapoznak: ez a kegyetlen legutolsó tatárdúlás volt, a kuruc–labanc idők eseményei, melyekről csak a sok száz éves és mostanra teljesen megújult ajtai vártemplom kövei tudnának hitelesebben mesélni. A szabadságharc tüze azonban észrevétlenül elröpült a település fölött. Erre még visszatérünk.
Restaurált templombelső
Új ruhában a templom és a vár
Ragyogó reggeli napsütésben ismerkedtem a napokban a megújult nagyajtai vártemplommal, felújulását érdeklődéssel követte az egész község, tudták, hogy réges-régen ez volt egyetlen biztosabb menedékhelye az itt élőknek, s lehet, hogy még a közvetlen környék lakosságának is. Ez az épített örökség valóságos ékszere nemcsak a településnek, hanem Erdővidéknek is, mert magán viseli a 15–17. századok sajátos építészeti jegyeit. A gótika itt-ott megújult jellegzetes kőelemei (volt sekrestyeajtó) a templombelsőben, mások pedig már rég a harangtorony külső talapzatában pihennek megosztottan.
Alig hittük, hogy régi ragyogásában és élénkségében láthatjuk a Szent László legendakörhöz kapcsolódó belső freskórészleteket, melyek átvészelték a századokat, bizonyára a környéken égetett, kiváló apácai mészkőből készült házi oltott mész védte meg azokat. Akárcsak Gelencén, a templom külső falait itt is díszítették, melynek egy részletét, mutatóban a mának, a falhoz szorosan hozzálapuló kémény védte meg. A templombelsőt, a pad- és karzatelőkéket a vargyasi id. Sütő Béla festett kazettái teszik hangulatossá.
Újjászületett a késő reneszánsz kőszószék, és a három sarokbástya belső emeleti szintjei adnak helyet annak az állandó helytörténeti kiállításnak, ahol minden látogató talál majd saját érdeklődéséhez kapcsolódó témát.
Kellemes képet mutat a restaurált belső várudvar, itt már készen áll a helyhez igazodó szabadtéri színpad és annak melléképítményei (öltözők, illemhelyek). A vár külső keleti falára, ahol egykoron a Cserei Mihály építette kis református fatemplom állt, emléktáblát helyeztek el a nagy történetíró, a helybeli református egyház jótevőjének emlékére.
Látogatásunk idején a templomvár felújításának fáradhatatlan animátora, Fekete Levente unitárius lelkész éppen az RTV1 forgatócsoportját kalauzolta, akik még Bukarestbe is hírét vették a nagyajtai vártemplom felújításának. Megtudtuk, hogy a 2015-ben indított, 1,5 millió euró értékű uniós pályázat pénzalapjaiba bepótolt a magyar kormány, a helybeli erdő-közbirtokosság, valamint több nagyajtai család, akik főleg régi vörös andezitből faragott lépcsőket gyűjtöttek össze és adományoztak a vár udvarán emelt szabadtéri színpad talapzatának kialakításához.
A műemlék komplexum és a kiállítások ünnepélyes avatóját május 7-re tervezik.
Fekete Levente lelkész
Ünnepli gazdag történelmét
a község, s ebből az ünneplésből nem hiányozhat nagy szülötte, Kriza János (1811–1875) nagyajtai lelkész, unitárius püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, költő, a székely népköltés összegyűjtője emlékének a felelevenítése, láttuk, hogy a település központjában álló mellszobra is megújult. Nincsen olyan ajtai tanuló, aki ne ismerné alakját. Az unitárius egyházközség felajánlotta Kriza-portréját a leendő várbéli kiállítás rendezőinek. Ez egy ikafalvi református családban született, de nagyajtai festőművész és gyógyszerész, a Dezső Miklós (1890–1955) alkotása. Néhai nagytiszteletű Dezső Tibor (1918–1991) kézdivásárhelyi református lelkipásztor apjának és fia, néhai Dezső András volt Sepsiszentgyörgy vártemplomi lelkipásztor nagyapjának a porai az ajtai temetőben nyugszanak.
Családtörténeti tudnivaló, hogy a népes nagyajtai Kriza família, köztük lelkészek is, az unitárius temetőben nyugszanak, s hogy a vártemplom harangtornyának belső ablakperemén emlékként tartjuk számon a Kriza fiúk neveinek iniciáléit, melyeket serülőkként karcoltak be a vakolatba.
Már csak a mese és humor kedvéért is ide kívánkozik az öreg Kriza János, „a nagyajtai csonka pap”, Kriza püspök édesapjának az esete, aki 47 évig szolgálta a nagyajtai unitárius gyülekezetet. Napjainkban is vannak olyanok a faluban, akik emlékeznek a sok-sok évvel ezelőtt még közszájon forgó történetre, miszerint – egyféleképp tudtán kívül – „ő mentette meg 1849-ben a falut attól, hogy a felégetett Köpec sorsára” jusson. Jómagam néhai Gál Jenő (1926–1998) nagyajtai lelkész-esperestől jegyeztem le a történetet: „a nagy fehér szakállú aggastyánt papi ruhájában és néhány szláv szó kiejtése után ortodox papnak nézték a faluba beözönlő muszkák, átölelték és átvágtatva a falun, tovatűntek”.
Kötetekre rúgna
az erdővidéki települések históriája, melyekhez oda soroljuk az Olt vizének északi partján fekvő, románok lakta Ágostonfalvát, Ürmöst és az evangélikus magyarok által lakott Apácát, Apáczai Csere János (1625–1659) szülőfaluját. Itt ismertem meg – még pályám kezdetén – az akkor már korosabb Oláh István (Nákó Pista) bátyámat, az éles észjárású apácai idős embert, apósom szomszédját. „Ne felejtse el soha azt a dolgot, amit én mondok, s intésképpen meg is fenyegetett: Apáczai Csere János itthon a faluban erőst unta magát. Hallotta, hogy az ő korabeli ajtai legénykék estefelé szórakoznak-beszélgetnek a nagyajtai Pázsiton. Átgyalogolt a Csíkoson Ajtára, s meg is kérdezték: kit keresel? Én éppen titeket! – mondta, s esszebarátkoztak. Az ajtaiak okosabbjai készültek felsőbb oskolákba Kolozsvárra. Cserét is biztatgatták, s el is vitték magukkal, nagy ember lett belőle, a többit maga jobban tudja”.
Anno egyetlen találkozóhely volt Apácán a vasútállomáson levő korcsma. Apósom kiáltotta: Zoli, menjen bé oda, mert ott van Bihari, a művész Ajtáról. Ott „ismertem” meg nagyajtai Bihari József (1901–1981) színművészt, aki régi osztálytársaival ott szórakozott egy-egy félliteres pintóka mellett, ott érezték a legjobban magukat, mint valaha. Elnyűtt nyári szalmakalapban, hétköznapiasan volt. Kezet szorítottunk, szorítsa meg jól – mondta –, ki tudja, hogy még találkozunk-e az életben? Találkoztunk filmjeiben. Nevét és portrédomborművét egy fekete márvány emléktábla őrzi a nagyajtai községháza homlokfalán.
Községháza? Működött abban az épületben valaha még szolgabíróság is, amire ma is büszke Nagyajta. Bihari Edömér polgármester felújíttatta. Olyan „dímos” épület a környéken sincsen: 1904–1908 között épült, s a kultúrterem mennyezetét Lőrincz Viktor a kor ízlését tükröző festményei díszítik.
Ehhez kapcsolódik egy ma is élő történet, miszerint élt abban az időben egy gazdag Weiss Berthold országgyűlési képviselő, aki azt üzente, hogy ha a nagyajtai választókerület megválasztja, pénzt ad az építkezésre. Igaz kell hogy legyen – mondja a polgármester –, mert azt is feljegyezték, hogy könyvekkel gazdagította a nagyajtai olvasóegyletet.
Kriza János mellszobra
Szemelgetés, alakul Ajta arca
A vártemplom felújításának eufóriájában még újkori, balladai hangvételű új mese is született a Tekse-vidéki három Ajta nevű fiútestvérről, akiknek egyike méghozzá fazekasmester is volt, a mese szerzője ma is él. Nem túlzás ez, ugyanis Nagyajta fazekasközpont volt hajdanában, zöldesbarna és sárga színű zománccal borított edényei már ritkaságszámban mennek. A falu szülötte volt Ajtai József XVIII. századi fazekasmester.
Tovább már csak szemelgetni tudok a községhez kötődő jeles nagyajtaiak között. Csíkrákoson született, de magát mindig nagyajtai előnévvel írta Cserei Mihály (1668–1756), a jeles történetíró. Ide kötődött a történetkutató Nagyajtai Kovács István (1799–1872), a történelmi forráskutató Molnos Dávid (1778–1836), a tankönyvíró Nyiredi Géza (1861–1914), Péterfy Tamás (sz. 1871) dráma- és újságíró, a Székely atyafiak című kötet szerzője, kinek dalait, népszínműveit Dankó Pista zenésítette meg. Itt ringatták bölcsőjét Zathureczky Kálmánnak (1874–1944), aki főszolgabíró volt, a református egyház és a Székely Mikó Kollégium főgondnoka, az unitárius egyház két püspökének, Lázár Istvánnak (1742–1811) és Körmöczi Jánosnak (1762–1836). Nagyajtai Darkó István (1900–1972) szlovákiai magyar író a Magyar Írás szerkesztője volt, dr. Ferenczy Géza (1866–1953) jogász pedig az Erdővidék hetilap szerkesztője és unitárius egyházi főgondnok.
Nagyajta községközpont, közigazgatásilag hozzá tartozik a mostanság iskolájáért küzdő Középajta is, mindkettő élő-fejlődő település, igyekeznek lépést tartani a székelyföldi történelmi települések múltbéli hírnevével.
– A Saligny-program alapjaiból szándékozunk felújíttatni az ivóvízhálózat szűrőberendezését közösen a szomszédos Bölönnel, folyik három utcaszakasz telekkönyveztetése, melyet a korszerűsítés követ – részletezte a polgármester. – Kicseréljük a közvilágítást, korszerűsítjük a központi iskola fűtéshálózatát, melyre a Környezetvédelmi Alapnál pályáztunk.
