Megérkezett tehát az egyetemi hallgató vádlottak első csoportja Pitești-re. Itt van immár a kísérlet során szabad kezet nyert Eugen Țurcanu és az átnevelés suceavai „főnöke”, Alexandru Bogdanovici is. Az átneveléshez Alexandru Nikolschitól Țurcanu kapott vezető szerepet, Pitești-en tehát Bogdanovici-nak el kellett fogadnia Țurcanu irányító szerepét.
Az átnevelés módszere és megalapozó elmélete négy szakaszt különböztet meg. Mindenekelőtt megalakítják az O. D. C. C. szervezetet (Organizația Deținuților cu Convingeri Comuniste), amelynek tagsága az átnevelés belépőjét és elkötelezettségét jelentette. Az átnevelési folyamat első fázisa a „külső leleplezés”, amely során az átnevelendőnek le kell lepleznie mindazokat a személyeket, akikről a kihallgatáson nem szólt. A vallomást előbb szóban elmondta a fogoly, majd egy szappanra karcolta, amelyet ezt követően az átnevelést vezérlők a börtönigazgatóság által biztosított papírra tettek. Ezt később átadták a börtön parancsnokságának, innen jutott el a bukaresti Securitate-központhoz. A második szakasz a „belső leleplezés” volt azokról, akik jóhiszeműen segítették, hogy épen kibírja a börtönlétet. Ez lehetett egy ott kialakult baráti kapcsolat vagy a börtönőrök közül azok, akikből még nem veszett ki az emberség. A harmadik szakaszban a kintiek és a vallásos foglyoknál a hit mint a társadalmi erkölcs megélésének a leleplezése volt. Ennek során le kellett leplezni mindenkit és mindent, aki és ami a fogolyhoz közel állt. Amely személyek (család, barátok) legdrágábbak voltak a kiszemelt fogolynak, azokat kellett mindenféle jelzőkkel gyalázni: apja hitvány bűnöző, anyja utcanő, kinti jegyese a testét árulja, az Istent mindenféle módon káromolni. Ha ezt kevesellte az átnevelő, illett minél alábbvaló jelzőket használni a legszentebb helyzetre, személyekre. A negyedik átnevelési szakaszban a hozzá legközelebb álló börtönbeli barátját neki magának kellett átnevelnie a három szakaszban meglévő szempontok szerint. E folyamat során senki nem kerülhette el a kínzás válogatott eszközeit és módozatait.
A Belügyminisztérium és a Securitate 1949 nyarán és ősszel még egyszer ellenőrizte az átnevelés lehetőségét és módszereit, s a pitești-i akció elnyerte a legfelsőbb hatalom jóváhagyását, így Țurcanu vezetésével beindulhatott a folyamat. A pitești-i börtönben 1949. december 6-án az első emeleti kórházcellában megkezdődött az „átnevelés”. A folyamat sikerében bízó börtönparancsnok és más felelős személyek felügyelték a kezdetet.
Țurcanu a számos egyetemista előtt bejelentette: megkezdődik a „szocialista átnevelés”. A gyanútlan fiatalok ezt röhögéssel fogadták. Ekkor Țurcanu Rajta! kiáltására emberei az addig rejtett botokat, ágylábakat előkapták és a megjelölt ifjakat véresre verték. Természetesen ők védekeztek és igyekeztek elvenni az ütlegelőtárgyakat a támadóktól, mire nyílt az ajtó, és megjelent Alexandru Dumitrescu börtönigazgató és néhány őr. Țurcanu jelentette, hogy egy megátalkodott banditacsoport megtámadta az átnevelést vállaló fiúkat. Ezután naponta történt verés, a most már nem védekező rabok így meggyőződtek, hogy a történtek a börtönigazgató jóváhagyásával estek meg.
Említettem a két átnevelő, Țurcanu és Bogdanovici ellentétét. Bogdanovici Țurcanu Suceavára érkezése előtt „puha” módszerű átneveléssel próbálkozott. A nagyravágyó Țurcanu ezt nem fogadhatta el. El kellett tüntetni Bogdanovici-ot, ami meg is történt Pitești-en. A megismétlődő kínzások meghozták a várt eredményt. Bogdanovici Pitești-en meghalt.
A beinduló „átnevelésben” nem mindenki akart részt venni. Csakhogy a folyamat már Țurcanu döntésén múlott, és ebben a megfélemlített fogoly nem mondhatott ellent. A teológus növendékek vizelettel és ürülékkel áldoztattak a fekete miséken – írja Virgil Ierunca irodalomkritikus, publicista, költő. A legkisebb ellenállást is tanúsító fogoly hátára tették egy társát, és cipelnie kellett őt a cellában. Máskor összeszedett kövekkel rakták meg a hátizsákot, és naphosszat kellett azt az amúgy is legyengült rabnak cipelnie. Akiről gyanította Țurcanu, hogy információt rejteget, az ürülékes cseberbe nyomta a fejét. Vagy térdelve és hátrakötött kézzel, a padlóról kellett elfogyasztania az ebédjét. Olyannyira „egyeduralkodó” lett Țurcanu, hogy a többi rab nem tegezhette, a „Dumneavoastră” és a „Domnule Țurcanu” megszólítás volt a „hivatalos”. Ő pedig egyszerűen a „mă” megszólítást alkalmazta.
Az első átnevelési folyamat Pitești-en 1950 nyarán ért véget. Az elítéltek nagyjából kétharmada esett át „sikeresen” az átnevelésen. Ezeket – akik Țurcanu emberei lettek – rendre áthelyezték más börtönökbe (Brassó, Szamosújvár, Târgu Ocna, Ocnele Mari), ahol több-kevesebb sikerrel folytatták az átnevelést. De Țurcanut egyikük sem tudta utolérni, emiatt a „siker” is elmaradt (Brassóban, Târgu Ocnán).
(folytatjuk)
