A költői szépségű említett hangulatos pillanatképe az Utunk 1967. október 6-i számában jelent meg, a keltezés szerint szeptemberben írta Kovásznán. A megkapóan szép írásban a város és az ősz annyira testvérek, s ezt megérezni, meglátni, kifejezni eddig csak Farkas Árpád tudta. Valóban, Kovásznán a természet ősszel a legszebb, s így maga a város is. Az is igaz, hogy Kovászna az öregek fürdője.

Az idézett évszakot rendszerint az öregséggel, az elmúlással szoktuk társítani. Kovászna – ősz – öregség, e hármas egyedi hangulata lengi be a szöveget. Mert Farkas Árpád nemcsak az elmúlást idézteti fel bennünk, hanem a természet és az emberi életkor alkonyának szépségét s rajtuk keresztül a fürdőváros egyedi szépségű hangulatát is, konzervatív báját. Libatollú és pamutfinomságú puhaság, bársonyos őszi szépség, „rozsdásodó jó öreg föld”, az öregek „békés Buddha-szobrok” – az elmúlás csöppet sem riasztó hangulata lengi be a több mint fél évszázados, de ma is meghittnek érzett művészi szöveget. Sikerült megragadnia, megéreztetnie a fürdőhely alapvető kisugárzását, a mindenkori Kovászna meghitten rusztikus és patriarchális közegét, kedves vidékiségét. Kiérződik belőle egy kis irónia is, de a rokonszenv és a nosztalgia „halaványra” tompítja, lefokozza hatását.

Szövege első részében az őszi természet, a kovásznai táj: „puha békésen billegő virágok”…, „csöppnyi öregek”, „fogyó hold”, „szisszenő fenyvesek”, „mélyen lélegző mezők” antropomorf világa vezeti be a rá következő életképeket, az idős fürdővendégek, a „szelíd öregek” ténykedéseit, megszemélyesítések sora erősíti fel az időskor hangulatát: „brümmög… a bamba busz”. A természet és ember szép összeforrottsága sugárzik az őszi bágyadt verőfényben. Maga a látvány már gyógyító hatású – sugallja a költő.  

Farkas Árpád jóvoltából, íme, megszületett a hiteles és költői hangulatú pillanatkép gyógyfürdőnk életéből. Köszönjük neki. Kovászna gyógyító ereje adjon késztetést emlékének ápolásához.

Szabó Etelka, Kovászna