Ilja Iljics Oblomov az a birtokos, aki okos terveket gondol ki, de ezek megvalósítása elmarad, és minden életképes elképzelés a semmibe vész el. Goncsarov megteremti azt az embertípust, aki boldog semmittevésben éli napjait, aki hasznos gondolatait saját birtokán sem váltja cselekedetre, ezért minden tulajdona az elhanyagoltság, a romlás állapotába jut. Az orosz „Pató Pál úr” történetével a szerző a földbirtokos nemesség és városi polgárság gondolkozása közti szakadék feltöltését kíséreli meg, de ez sem jut el a teljes megvalósulásig. A főhős Stolz nevű barátja segíteni próbál, megismertetve vele azt a művelt nőt, Olga Iljinszkaját, aki jó társa lehetne a mély álmodozásában elvesző férfinak, ám ő végül – következetesen – a házvezetőnőjét veszi feleségül.

A regény kutatói, értelmezői a „felesleges embert” láttatják, aki mennyezetbámuló semmittevésében bármely tevékenység értelmetlenségét ábrázolja. Mert mi is az a másik élet? Az örökös versenyfutás a vagyon megőrzéséért, a társadalmi helyzet javításáért; kicsinyes pletykák, egymás útjának elállása, személyes bosszú. De hol van itt az ember? – kérdezi Oblomov. „Az élet két részre oszlott, az egyik a munka és az unatkozás, a másik a nyugalom és a csendes örömök” – állapítja meg. A „második élet” nemcsak a regényhősnek egyféle varázs­szó, hanem a magányos, kiábrándult Goncsarovnak is, aki életének utolsó szakaszában maga is az oblomovizmus pályájára állt. Nyikolaj Dob­roljubov költő, kritikus, újságíró és forradalmár Mi az oblomovizmus? című írásában úgy véli, hogy Goncsarov érdeme a 19. századi unatkozó orosz földbirtokos élethű ábrázolása. Az oblomovizmust önpusztító cselekvésképtelenség határozza meg, „nyugalom és csendes örömök”. Nem vonzó életfilozófia?

Puskás Attila