Újabb, ezúttal a 12. fordulóból elmaradt mérkőzést pótol be a Kézdivásárhelyi SE csapata, amely ma 16.30 órától a bajnoki babérokra pályázó Szatmárnémeti VSK alakulatát fogadja a céhes városi Kicsid Gábor Sportcsarnokban. Ez lesz az ötödik egymás elleni összecsapása a két együttesnek, az aktuális szezonban viszont először találkoznak.
Sűrű programja van a Kézdivásárhelyi SE csapatának, amely február 26-a óta negyedik bajnoki mérkőzésére készül, a mai ellenfél a Szatmárnémeti VSK együttese lesz. A 12. fordulóból elnapolt összecsapás délután fél öttől kezdődik. Ötödik egymás elleni párharca ez a két csapatnak, az eddigi négy meccs mindegyike a határ mentiek sikerével zárult. A gárdák legutóbb a Nemzeti Liga előző kiírásában találkoztak: a 2021. február 28-án hazai környezetben pályára lépő kék-fehérek 76–69-re kaptak ki a VSK-tól. Az egyaránt 29 pontos KSE és Szatmár is győzelemmel hangolt a délutáni mérkőzésre: az ötödik helyezett céhes városiak 76–68-ra verték a Marosvásárhelyi Siriust, míg a tabella negyedik pozícióján álló vendégek az Alexandria elleni 87–71-es arányú sikerrel melegítettek mostani kiszállásukra. A kovásznai születésű Biszak Boglárka ezúttal ellenfélként lép pályára nevelőegyüttesének otthonában. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.