Berekesztette a két hónapja meghirdetett munkakonfliktust a Sanitas szakszervezet, és az új kormánytól várja a jelenlegi kabinet ígéreteinek betartását. Legfőbb követelésük a fizetésemelés és egyes elmaradt juttatások folyósítása, de azt sem hagyják, hogy a gazdasági válságra hivatkozva alkalmazottakat bocsássanak el az egészségügyből.
Vasile Neagovici, a Sanitas háromszéki szervezetének szeptemberben megválasztott új elnöke tegnap sajtótájékoztatón ismertette az országos szövetség és az egészségügyi minisztérium közötti megállapodást, amely szerint 2009-ben átlagban húsz százalékkal emelkednek a fizetések az egészségügyben, az alacsony bérűeké jobban, a nagyobb jövedelműeké kevésbé. A szakszervezet arra is ígéretet kapott, hogy a megelőzési pótlékot 11 százalékról 15 százalékra emelik, azt pedig már jóváhagyta a képviselőház, hogy ne csak a gyógyításban közvetlenül dolgozók, hanem az adminisztrációs alkalmazottak is jogosultak legyenek erre a juttatásra. Kovászna megyében jelenleg két ügy megoldását tartja elsődlegesnek a Sanitas: még idén elérni, hogy a sepsiszentgyörgyi megyei kórház alkalmazottjai megkapják a fizetésemelés elmaradt hányadát, amit más kórházakban már teljesítettek, illetve törvényes úton szeretnék rávenni a kovásznai Dacia Hotel vezetőségét, hogy visszamenőleg is adják ki az elmaradt ebédjegyeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.