Újra lesz Egyfeszt Gyergyóban

2022. március 9., szerda, Magazin

Augusztus 4–7. között ötven helyszínen, több mint 800 programmal érkezik ismét a gyergyói összművészeti fesztivál, az Egyfeszt, jelentették be sajtótájékoztatójukon a fesztivál szervezői.

A fesztivál zenei kínálatának sokszínűségét jól illusztrálja, hogy három nagyszínpadon (kettő Gyergyószentmiklóson és egy Gyergyószárhegyen a Lázár-kastélyban), valamint további kisebb helyszíneken lesznek koncertek. Az Egyfeszt egyik idei sztárfellépője a Gipsy Kings; várják továbbá Gyergyóba a Wellhello együttest, Hobót és bandáját, Lajkó Félixet és a lengyelországi Volosi együttest, Herczku Ágit Nicola Parovval, Dresch Mihályt, Harry Tavitiant, Kubinyi Júliát, Sárik Pétert, Falusi Mariannt, Dorogi Pétert.

Ahogyan tavaly, az első kiadáskor, idén is tematikus udvarokat alakítanak ki: lesz folkudvar, jazzudvar, retróudvar, színházi és könyvudvar, képzőművészeti udvar, alter-udvar és örmény udvar, valamint gasztroutca is. A képzőművészeti udvarban az állandó kiállítások mellett (beltéri és szabadtéri installációk) többek között a kolozsvári Fecsegő ecsetek művészetterápiás műhelye várja alkotni és élményt feldolgozni a gyerekeket. A tavaly nagyon népszerű gasztroutca bemutatja helyi kulináris jellegzetességeinket: ha valaki még nem kóstolta volna a gyergyói örmény konyha remekeit, és netalántán azt sem tudja, mi a churut, bepótolhatja ezt a mulasztást, sőt, meg is vásárolhatja a jellegzetes örmény ételízesítőt a helyi termelőktől. A gasztronómia és a zene iránti imádatból született a Ghymes-alapító Szarka Gyula Ének a konyhából című lemeze: többek között ez a produkció is megkülönbözteti a gasztroutcát egy mallos food courttól. A fesztiválon fellépő alkotóművészekkel zenétől irodalomig és képzőművészettől népművészetig közönségtalálkozókon lehet majd beszélgetni.

Az Egyfeszt idén összesen kilenc gyergyószéki településen (Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Borszék, Gyilkostó és Gyergyószentmiklós) visz ünnepet a hétköznapokba, érintve a művészetek (majdnem) összes ágát.

A művészeti programpontokon túl a fesztiválozók ízelítőt kapnak a környék látnivalóiból is. Az Egyfeszt olyan ikonikus turisztikai helyszíneket épített be kínálatába, mint a Gyilkos-tó vagy a Súgó-barlang, és a résztvevők olyan különlegességeket is kipróbálhatnak, mint az alternatív hegymászó útvonal (via ferrata), a medveles, siklórepülés, tandem ejtőernyős ugrás, medenceparti és sétarepülés. Nem marad el idén sem a fiatalok körében népszerű silent party, mindenki ellazulhat egy kávé vagy koktél mellett a chill zone-ban; fényfestés, iparművészeti vásár, retróbulik, hajnali táncházak, jazzelmélkedések színesítik a nappalokat-éjszakákat.

Az Egyfeszt szervezője a gyergyószentmiklósi székhelyű Ice Flora Alapítvány, főtámogatója a MOL Románia. A fesztivál célja: megkeresni Gyergyó helyét a Kárpát-medencei kulturális turisztikai térképen, és visszahelyezni az őt megillető helyre. Elsődleges célcsoportja a helyi, székelyföldi, erdélyi és magyarországi művészetkedvelő közönség. A fesztivál középtávon komoly pillére akar lenni a székelyföldi és ezen belül elsősorban a gyergyói-medencei kulturális-turisztikai törekvéseknek, kihatva nemcsak a helyi értékek promóciójára, hanem a környék gazdasági életére is.

Jegyek elővételben március 31-ig 30 százalékos kedvezménnyel válthatók. Részletek: egyfeszt.ro.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2022-03-09: Magazin - :

Oidipusz-átirat a kolozsvári magyar színházban

Andrei Șerban világhírű amerikai-román rendező és egyetemi tanár színrevitelében mutat be Oidipusz-átiratot a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
2022-03-09: Kultúra - :

Hallgató a hátsó padban

Sokan gyűjtenek relikviákat. Ki régmúlt idők használati tárgyait, ki képeslapokat, egyéb tárgyi emlékeket. Tulit Ilona tanárnő pedagógiai, oktatói pályájának emlékeit, dokumentumait. És ezeket időről időre rendezgeti, egybeszerkeszti és elénk tárja. Okulásul vagy felejtés ellen. Mert a múlt értékeiből építkezünk, hibáiból, torz mementóiból okulunk.