Románia a határait átlépő valamennyi ukrajnai menekültet befogadja, és ha szükséges, újabb humanitárius logisztikai központokat és táborokat nyit meg – jelentette ki tegnap Chişinăuban Klaus Iohannis.
A Maia Sandu moldovai elnökkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatón az államfő kifejtette: Románia kész befogadni azokat az ukrajnai menekülteket is, akiknek az elhelyezésére a Moldovai Köztársaságnak már nincs kapacitása. „Szó sincs arról, hogy menedékkvótát vezessünk be. (...) A menekülteken segíteni kell. Akárhányan is jönnek, szívesen látjuk őket, és megkapják a megérdemelt segítséget és gondoskodást. Ez a legkevesebb, amit tehetünk az ukrajnaiakért ebben a számukra rendkívül nehéz helyzetben” – fogalmazott Iohannis.
Az államfő hozzátette: Románia kész újabb logisztikai humanitárius központokat és menekülttáborokat nyitni, ha ez szükséges. „Ne értsenek félre. Senkit sem bátorítok arra, hogy elhagyja az otthonát és Romániába meneküljön. De aki veszélyben érzi magát a háború miatt, az jöjjön, mert szívesen látjuk” – jelentette ki az államfő.
Maia Sandu kijelentette, hogy országának segítségre van szüksége az ukrajnai háború okozta kihívások leküzdésére. Borzalmasnak nevezte az ukrajnai eseményeket, szerinte az orosz katonai támadás destabilizálta a térséget, és nagy kihívások elé állította a Moldovai Köztársaságot. „A barátaink és partnereink segítségére van szükségünk ahhoz, hogy ezeket le tudjuk küzdeni” – fogalmazott. Tájékoztatása szerint a háború kezdetétől 340 ezer személy érkezett Ukrajnából a Moldovai Köztársaságba, és 100 ezren közülük nem utaztak tovább.