KoronavírusLelassult az esetszámok csökkenése

2022. március 17., csütörtök, Belföld

Lelassult az új koronavírusos esetek számának csökkenése Romániában, egy héttel azután, hogy feloldották az összes járványügyi korlátozást.

Az egészségügyi minisztérium tegnapi összegzése szerint 3913 új fertőzést diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, ami alig tíz százalékkal marad el az utóbbi két hét átlagától, a keddi 4854 új eset pedig több mint tíz százalékkal meg is haladta a mozgóátlagot. Ez jelentős változás ahhoz képest, hogy a járvány negyedik hullámának február eleji tetőzése óta a járványgörbe gyorsan hanyatlott, és a napi esetszám általában 40–50 százalékkal kisebb volt az előző két hét átlagánál.

A járványügyi korlátozások eltörlése óta eltelt első hét tapasztalatait összegző sajtóértekezletén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kifejezte reményét, hogy a tendencia továbbra is csökkenő marad, megjegyezve, hogy a közegészségügyi helyzet alakulása nagymértékben függ az orvosok által ajánlott önkéntes óvintézkedések betartásától.

Rafila szerint nem lehet hatodik járványhullámról beszélni Romániában olyan körülmények között, amikor az ötödik hullám sem ért véget. Az esetszámok nyugat-európai növekedését a tárcavezető a megnövekedett mobilitásnak tulajdonította, az ázsiai romló járványadatokat pedig azzal magyarázta, hogy ott egyes országok még nem szembesültek az omikron vírusvariánssal, így gyakorlatilag ott most kezdődik az ötödik hullám.

A miniszter az összes járványügyi korlátozás azonnali felelősségét elhárítva megjegyezte, hogy a maga részéről a fokozatos lazítást javasolta, végül azonban „az a döntés született”, hogy nincs már értelme emiatt érvényben tartani az egészségügyi veszélyhelyzetet, amelynek március 8-i lejártával megszűnt a kijárási és a gyülekezési korlátozásoknak, illetve a maszkviselés kötelezővé tételének a jogalapja. A miniszter jelezte: nyilatkozata nem elhatárolódás, a korlátozások feloldásáról szóló döntést nyilván nem csak egészségügyi szempontok alapján hozták, és azt a kormány valamennyi tagja – így ő is – vállalja. „Én is örülök annak, hogy visszatértünk a normális életünkhöz, csak az a fontos, hogy ne adjuk fel az óvatosságot” – mondta a miniszter.

Rafila hozzátette: az esetleges hatodik járványhullámot inkább az őszi időszakra valószínűsíti, és az esetszámok esetleges emelkedése sem jelenti a korlátozások automatikus visszatérését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2022-03-17: Belföld - :

Növelnék a hozzájárulás mértékét (Kötelező magánnyugdíj-alapok)

A kormány 2024-től növelné az állami nyugdíjalaptól a kötelező magánnyugdíj-alapokba folyósítandó hozzájárulás mértékét, így akkortól minden járulékfizető alkalmazott után a bruttó bére 4,75 százalékát utalnák át a magánbiztosítóknak – közölte tegnap a munkaügyi minisztérium.
2022-03-17: Belföld - :

Továbbra is fogadja Románia a menekülteket

Románia a határait átlépő valamennyi ukrajnai menekültet befogadja, és ha szükséges, újabb humanitárius logisztikai központokat és táborokat nyit meg – jelentette ki tegnap Chişinăuban Klaus Iohannis.