Iskoláit a sepsiszentgyörgyi Református Népiskolában kezdte, a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Egyetem földrajz—földtan szakán szerzett diplomát. Előbb Sepsiszentgyörgyön tanár, majd büntetésből a sepsiszéki Kökösbe helyezik, innen a sepsiszentgyörgyi pionírház természetjáró körvezetőjévé ,,avanzsál", 1972—76 között a népi művészeti iskola igazgatója, ,,klerikális" kapcsolatai miatt innen is eltávolítják, áthelyezik a sepsiszentgyörgyi gépipari szakiskolába (ma Puskás Tivadar Szakközépiskola). 1990—2000 között a Székely Nemzeti Múzeum név- és tematikai helyreállító igazgatója. Jelentős szakírói és publicisztikai tevékenységet tudhat magáénak, talán az ezret is meghaladó tanulmánya, cikke, jegyzete jelent meg. Művelődésszervező és szakelőadó, az 1989-es romániai fordulat után rendkívüli energiával folytatja — esetenként megismétli — immár a nyilvánosság előtt mindazt, amit azelőtt rejtőzködve végzett. Jeles közéleti ember, a városvezetés egyik alapembere, a város és vidéke szellemi mindenese, de szavai és személye jelen van az egész Kárpát-medencében. Fontosabb közlései: A kökösi középkori templom, A zaláni reneszánsz boltozat és falfestmény, Kós Károly-épületek Sepsiszentgyörgyön, Népi udvarházak Bikfalván, Uzon építészeti műemlékei. (…) Közéleti tisztségei: az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, az Országos Széchenyi Casino és az Országos Széchenyi Kör tagja, városi tanácstag, megyei RMDSZ-vezetőségi tag.

Egy sokkanyarú életpálya

S. L.: Elolvastam a 2000-es kiadású Ki kicsoda? című életrajzi lexikont, s abban a Kónya Ádám címszónál az vagyon írva, hogy Brassóban született.

K. Á.: Így van. De most, a népszámláláskor szentgyörgyinek írtak be — utasítás volt erre —, különben ez nagyon helyes, mert a kórházi ügyek miatt teljesen meghamisítódnak másként a születési helyek... Nehéz szülés volt, császármetszéses, amire akkor, 1935-ben Szentgyörgyön nem volt alkalmas kórház, ezért jóanyámat be kellett vigyék Brassóba, s ott, a szanatóriumban hoztak napvilágra, s ott jegyeztek be. Mint ahogyan feleségemet is, amikor szült, Szentgyörgyön fertőzésveszély volt, s kivitték Kovásznára.

— A bejegyzéstől függetlenül a Kónya família időben és térben meddig ,,kónyul" vissza?

— Lekonyulnak a szálak az 1500-as évek végére írásban, de akkor még Egerpatak a lakóhelye a Kónya nemzetségnek. Úgyhogy ilyen módon mi, ha az utcán találkozunk, távoli rokonok vagyunk Kónya Győző bácsival, a szacsvai táltossal, akik átkerültek oda, aztán nyilván Egerpatakról mentek át Szacsvára. A magam felmenői apám születésééig Nagyborosnyón laktak.

— A szacsvai táltos... Ez egy jó hívó szó, hát Te is olyan vagy, mint egy történelmi mozgó urna, hordoznak, s hordozod végig magadat minden időkön, mindenki általad mondja el véleményét....

— A táltosságot tulajdonképpen Csomor Lajosék ragasztották rá. Az, hogy valaki olyan alaposan ismerje a gyógynövényeket latin névvel ellátva, s azok felhasználási módját ennyire ismerje, az csodatevés. De hát Győző bátyám évtizedeken át gyűjtötte és árusította, a gyógynövényekből éldegélt, az Élet és Tudományt már fél évszázaddal ezelőtt járatta. Mikor ezt meglátták a magyarországiak, megdöbbenve bámultak rá. Arról nem is beszélve, hogy amikor a kazettás mennyezetekről kezdett mesélni, akkor egyszerűen hihetetlennek tartották, hogy az űrhajózás korában, egy isten háta mögötti kis faluban ilyen csodabogárral találkozhassanak.

— A székelységről szólva a nem közülük valók sokszor emlegetik az ezermesterséget. Ezt konkrétan a különféle mesterségek művelésére értik. Azt már kevesebben emlegetik, hogy szellemi ezermesterségre is hajlamosak az itteniek, talán az átlagosnál nagyobb mértékben. Ez a tiszteletere méltó szacsvai rokonodra is jellemező, de rád is... Szellemi ezermester vagy. Vagy mindkettő? Kézimunkás ezermester is vagy?

— Hát persze! Elemista koromban elbűvölt a repülőmodellezés. Csak éppen a református elemi népiskolában nem volt modellezés, az Ifjú Repülő számait megvettem ugyan, próbáltam összeeszkábálni ilyen konstrukciókat, de azok kevesebb sikerrel jártak. Viszont mire odaértem volna, hogy esetleg Kelemen Imre tanár úr aeromodellező körének tagja lehessek, arra beütött a népi demokrácia, s az ilyesminek szárnyát szegték. Kozma bácsi, a legendás asztalosmester, az a jó értelemben vett iparos, aki például amikor a Székely Mikó Kollégiumban felszámolták a repülőmodellezést, illetve az oktatási kört, ő a világért sem engedte volna, hogy a félkész modelleket eldobják. Ő maga nem volt modellező, de a fa megmunkálójaként annyira értékelte ezeket, hogy a műhelyében a kész és félkész modellek fel voltak rögzítve fonálra, mint valami szentségek. Valószínű, hogy Kozma bácsi megilletődve bámulta azt a finom munkát, az egészen vékony lemezekből hajlított géptörzset, a különböző szárnyprofilokat. A gerendára függesztette, s onnan lógtak alá mint díszítőelemek.

— A rajzaidat ismerem, azt az aprólékos pipiszkamunkát, amit képes vagy elművelni, nem csak én, más is élvezi azt a mütyürködést, ahogyan el tudsz mélyedni a részletekben, s ebből rajzolódik ki az egész finom szépsége. Ez örökség vagy szerzett adottság? Honnan rügyezett ki?

— Anyai részről, mert anyám lánykorában egészen jól festett olajban. Aztán jött a házasság, a tanítóság. Ott viszont rengeteg szemléltetőeszközt készített. Máig is őrzöm egy sorozatát az ábécé betűiről s a hozzá kapcsolódó tárgyakról. Középméretű rajzlapokra készítette, s mikor nyugdíjba vonult, akkor előszedte a régi, leánykori kedvenc időtöltését, ez a batikolás volt. Ezzel a Jáva szigetén különösen elterjedt technikával dolgozott, a textíliafestést művelte, s kiállításokon Bukarestig is eljutott. Ez volt szegénynek a kései öröme.

— Földrajz—geológia szakos vagy...

— Földrajz—földtan... A főszak földrajz, mellékszak volt a földtan a Bolyai Egyetemen. De akkor s ott például harmadéven le lehetett tenni a hivatalosított különbözeti vizsgát, ilyeneket, hogy teleptan, érctan s a többit. Akkor ez geológiai képzettséget is jelentett. Én nem tudom, hogy azt hogy oldották meg, de kétségtelen, hogy így történt. Az az érzésem, ebben így kicsi irigység is volt a Babeş Egyetem részéről, mert Fekete Alberttől Rácz Jenőig, akik a Bolyain végeztek, onnan kikerültek a bányákba, s két év-három év múlva már főgeológusi kinevezést kaptak.

— Ez azt jelenti, hogy emberi példaképeid egy részét onnan válogattad össze. Bányai Jánosra és a társaira gondolok...

— Bányai Lászlóra is lehet gondolni, nem a Baumgarten-félére, hanem az én történelemtanáromra, aki, szegény, fogságból került haza, s bizony a szeszes italt megkedvelte — szovjet fogságban volt —, ’48-ban került haza. Nála a nagy tanulság az, ha a szeszes ital hatására jött is be az órára, és milyen piszok a diák, ha észrevette, visszaélt vele, keresztkérdésekkel zavarta volna a tanárt, s a fantasztikus az volt, hogy ez soha nem sikerült. Minden körülmények között helytállt.

— Te találkoztál-e olyan kérdezővel és kérdéssel életed során, hogy nem tudtál azonnal, kapásból válaszolni? Kellett-e valaha is retirálnod?

— Persze. Hogyne. Ezelőtt tíz nappal volt egy nagy leégésem, felhívtak a helyi tévétől, egy nagyon kedvesen csevegő színművésznő, hogy mondjak el egy olyan húsvéti szokást, amelyet ők, a színház művészei számára áprilisi tréfaként is be tudnának vetni, de legyen ennek azért népszokás-íze is. Befuccsoltam.

— Ha megkérdeznék tőled, hogy az említett szakmai sávokon kívül — földrajz, földtan — még milyeneket vallanál a magadénak nyugodt lelkiismerettel? Néprajzos, helytörténész, művészettörténész...

— Tudni kell azt, hogy a Bolyai Egyetemet, miután ’48-ban onnan elzavarták László Gyulát, Entz Gézát, Benedek Marcellt, Benedek Istvánt, Haranghy László is kiment, s a többi, akkor a bolsevizálódás miatt felhígult a tanári kar, Balogh Edgárt, Jordáky Lajost bezárták, Jakó Zsigmondot kitették... soroljam tovább?

A földrajz karon mind a három vezető professzor erdélyi volt, ’45-ben is, tehát senkinek sem kellett elhagynia az állomáshelyét. Közülük a százhúsz éve született dr. Balogh Ernő már 1905-ben egyetemi tanársegéd volt, óriási tapasztalattal rendelkező ember. ’59-ben kényszernyugdíjazták, s akkor ő már 77 éves volt. Hozzám intézett levelében őrzöm, hogy ő volt a legjobban megsértődve, és azt írta Tulogdy Jánosról és Török Zoltánról, akik a 60 évet éppen csak betöltötték, hogy ők már a nyugdíjkorhatárt elérték. Hetvenhét évesen nem vetett számot azzal, hogy ő egy évtizeddel haladta túl az egyetemi tanári nyugdíjkorhatárt is. Ezek nagy tudású és nagyvonalú emberek voltak. Mind a három ember esetében a hallgató szégyellte, ha nem tudott. Ez borzasztó dolog volt, amikor Apucinál — ez volt Ernő bácsinak a neve —, szóval, az elképzelhetetlen volt, hogy nála ne tudj. Aztán Tulogdy Jánosnál különösen az. Török Zoltán a vizsgáztatásnál a teljes horizontot végigpásztázta. Éjjeleken át is folytak ezek a vizsgák. Megkövetelték a tudást. Maximálisan. Másfelől eltűrték, ha valaki elcsángált valamilyen irányban. Kiléptek a szűk szakmai sávból. Balogh Ernőtől hallottam például ’56 nyarán, amikor végeztünk, azt az esztétikai, zenei, prozódiai fejtegetést, amit nekünk, egyetemistáknak tartott. Összevetette a Himnusz, a Szózat szövegét és zenéjét. Fel tudod fogni, hogy mit jelentett ezt megtenni 1956 tavaszán, alig három hónappal Sztálin halála után itt, Erdélyben? Azt feszegetni, hogy melyik a kifejezőbb? Melyik az igazi nemzeti ima?

— Ez földrajz-, földtanórán vagy az Isten szabad ege alatt hangzott el?

— Ez azon a Kolozsvár környéki nevezetes helyen, amelyről Dsida Jenő versciklust írt, Szent János kútjánál, s amelyet a kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzőnk, Farkas Ferenc meg is zenésített. Ott, azon a helyszínen, azon a tényleg megszentelt helyen, költőink, zeneszerzőink és számtalan neves ember által látogatott helyen magyarázta el nekünk. Vagy mikor vita volt a lányok között a kisírásosról és a nagyírásosról, akkor Tulogdy János, a geomorfológia professzora, aki Tordán született, de kalotaszegi származású volt, meghallotta, odament, és azonnal elfuttatott valakit az Ócskó Teréz Diákotthonba, hogy hozzon egy darab vásznat és piros cérnát, s helyben, a folyosón a geográfia professzora megmutatta az öltéstechnikákat az egyik s a másik esetben is.

(folytatjuk)

Megjelent a Székelyföld 2002. májusi számában