Napra pontosan két esztendeje, 2020. március 21-én diagnosztizálták az első koronavírusos esetet a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, ahol a nőgyógyászati osztály egyik alkalmazottjának koronavírustesztje bizonyult pozitívnak, de ezt megelőzően március 12-én jegyezték az első háromszéki fertőzötteket, az érintett két kovásznai pácienst viszont még a kolozsvári járványkórházban kezelték. Az elmúlt két esztendő alatt több mint tizenkilencezer háromszéki lakos kapta el a fertőzést, közülük közel 650-en veszítették életüket a koronavírussal összefüggő tünetek miatt.
Elsőként a megyei kórház nőgyógyászati és újszülöttosztályán, valamint a szülőszobán rendeltek el karantént március 21-én, és még ugyanabban a hónapban az intenzív terápiás osztályt is le kellett zárni. Ekkor már szükségállapot volt érvényben az országban, és a megyei kórház megkezdte a felkészülést a vészhelyzetre. Az intézmény intenzív terápiás osztályán március 30-án jegyezték az első, koronavírus-fertőzéssel összeköthető halálesetet. A megyei kórház áprilistól a brassói kórház háttérintézményeként működött, a fertőzés egyre jobban terjedt a lakosság és a kórházi alkalmazottak körében is, április végén már közel ötven fertőzöttet (köztük brassóiakat is) láttak el a megyei kórházban, május közepén pedig megkezdte működését a kórház saját mikrobiológiai laboratóriuma, ahol azóta is végzik az új típusú koronavírus jelenlétét kimutató teszteket, amire addig Háromszéken egyedül a Pro Vitam diagnosztikai központban volt lehetőség.
Nyár elején enyhült a járvány terjedése, a megyei kórház júniusban újranyitotta a járóbeteg-rendelőket, a kézdivásárhelyi kórház ellenben még mindig alig bírta ellátni az oda átirányított betegeket. Augusztustól a tünetmentes fertőzötteket nem kellett beutalni, az érintettek otthoni elkülönítésben maradtak. Szeptemberben jött a járvány második hulláma, országosan elérte az ezerötszázat a napi új esetek száma, és átléptük a százezres esetszámot a járvány kezdete óta, Háromszéken pedig az ezrediket. A sepsiszentgyörgyi megyei kórházban egyszerre hetvennél is több fertőzöttet kezeltek, bővíteni kellett a COVID-os betegeket ellátó felületeket, az intenzív terápián tíz ágy folyamatosan foglalt volt.
A 2021-es esztendő az oltási kampány indításával kezdődött, első körben az egészségügyi és a szociális ágazatban dolgozók kapták meg a vakcinát, a második szakaszban a lakosság is kérhette a védőoltást, január végéig Háromszéken több mint négyezren éltek a lehetőséggel. Több hónapos online oktatás után februárban a diákok fele térhetett vissza az iskolapadba. Márciusban már a járvány harmadik hullámáról érkeztek a hírek, a vírusgörbe ismét felfelé ívelt Háromszéken is, ahol abban az időszakban a megyei kórház beutaltjainak harmadát a COVID-osztályon kezelték. Újból lassult a járvány terjedése, és az oltási kedv is egyre csökkent, megnyitották a kórházi osztályokat a beteglátogatók előtt. Júliusban volt olyan nap, amikor egyetlen koronavírusos pácienst sem kezeltek a megyei kórházban, a megyei közegészségügyi igazgatóság egyik augusztus eleji jelentésében aznap egész Háromszéken nem tartottak nyilván egyetlen fertőzöttet sem.
A járvány szeptemberben megjelenő negyedik hulláma Háromszéket sem kerülte el, a heti új esetszám meghaladta az ötvenet, október közepén előfordult, hogy egy nap alatt 150 új megbetegedést jegyeztek, és egyre több volt a súlyos beteg. Az enyhébb eseteket a megye más kórházai vállalták át. Háromszéki viszonylatban a járvány fekete hetének nevezhetjük október utolsó és november első napjait, amikor huszonhárman veszítették életüket koronavírussal összefüggő betegség miatt a megyei kórházban, egyikük sem volt beoltva.
Az esztendő végén hullámzó volt a fertőzés terjedése, 2022 elején is folytatódott a járványmutatók ingadozása. Az új esetek számának jelentős csökkenését tapasztalva az országos stratégiai törzs március 13-tól megszüntette a COVID-19 világjárvánnyal kapcsolatos jelentéseket, ezért az említett dátumon közzétett utolsó adatok alapján vonható meg az elmúlt két év háromszéki járványmérlege: az igazolt esetek száma 19 032, míg az elhunytaké 643. A megyében 121 964 adag védőoltást használtak fel, 42 542-en kapták meg a második adagot is, 16 436 személyt egydózisú vakcinával immunizáltak, a harmadik dózissal 16 513 személyt oltottak be. A COVID-ágyak kihasználtsága a megye négy kórházában 18,5 százalék, március 13-án 349 fertőzöttet tartottak nyilván Háromszéken. Az oltási központok nyitvatartási idejét lecsökkentették, igénylés hiányában nem végeznek antigéngyorstesztet ezekben a központokban.
Az egészségügyi minisztérium folytatja a napi jelentéseket, ezek szerint március 13. után újból megnövekedett a napi esetszám, országosan 3–4 ezer új fertőzést jegyeznek 24 óra alatt, Háromszéken említett dátum óta közel százan fertőződtek meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.