Az amerikai Taylor Fritz nyerte az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna férfi versenyét vasárnap, miután a fináléban meglepetésre legyőzte Rafael Nadalt (6:3, 7:6). A negyedikként rangsorolt spanyol idén még veretlen volt a finálé előtt, sorozatban húsz mérkőzésen nyert. Vasárnap azonban a huszadikként kiemelt Fritz kétórás találkozón, két játszmában jobbnak bizonyult.
„Tökéletes mérleggel akartam belevágni a salakpályás szezonba. Szomorú vagyok, mert igazából nem voltam olyan helyzetben, hogy igazán küzdhessek. Ez az érzés mindennap nehéz, de egy fináléban különösen fájó” – mondta a 21-szeres Grand Slam-győztes Nadal.
A 35 éves spanyol játékos a kaliforniai viadal előtt jelezte, hogy a lába már soha nem lesz százszázalékos, de tudja kezelni a helyzetet és bízik a testében. Vasárnap aztán újabb fizikális probléma nehezítette a dolgát, azt mondta, nehezen tudott levegőt venni. A mérkőzés alatt kétszer is ápolást kért.
A 24 éves Fritz pályafutása második tornagyőzelmét aratta, ráadásul Andre Agassi sikere óta (2001) ő az első amerikai bajnok Indian Wellsben, amelyet az ötödik GS-tornaként is emlegetnek. A döntő után azt mondta, még életében nem érzett olyan fájdalmat, mint a mérkőzés előtt, az elődöntőben összeszedett bokasérülése miatt félő volt, hogy ki sem állhat Nadal ellen.
„Egyszerűen hihetetlen, hogy játszani tudtam a fináléban. A hirtelen irányváltásoknál szinte ordítottam a fájdalomtól, de aztán sokat dolgoztunk a bokámon, és az edzőpályán már azt éreztem, hogy fogok tudni játszani. Aztán a meccs közben nem is hátráltatott a sérülés” – fogalmazott a teniszező, hozzátéve: gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy győzni tudott Indian Wellsben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.