A Háromszéki Ágyúsok ma és holnap a Gyergyói Hoki Klub ellen zárják a román bajnokság alapszakaszát. A 18.30-tól kezdődő mérkőzéseknek a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpálya ad otthont. Ezek a találkozók tét nélküliek a pontvadászatban, mivel az újonc már nem juthat a legjobb négy közé, viszont lehet, hogy az egyik meccs beszámít a Román Kupába.
Pelle Torstensson csapata legutóbb a hétvégén játszott rangadókat, amikor mindkét mérkőzését elvesztette, így az előző idényben bronzérmes Galaci CSM behozhatatlan előnyt szerzett, bebiztosítva negyedik helyét a tabellán. A Szilassy Zoltán irányította gyergyószentmiklósi együttes a vártnál korábban befejezte szereplését az Erste Ligában, ugyanis betegséghullám miatt az elődöntőben a negyedik és az ötödik mérkőzésen sem léphetett jégre, így az FTC-Telekom jutott döntőbe. A piros-fehér mezesek továbbra sem rendelkeznek teljes játékoskerettel, viszont a problémák ellenére három nap alatt három mérkőzést játszanak: kedden a Corona, szerdán és csütörtökön az újonc ellen. A narancs-kék mezesek ebben az idényben már kétszer összecsaptak tapasztalt ellenfelükkel, tavaly novemberben meglepetésre győzedelmeskedtek a Gyergyói Hoki Klub vendégeként (2–3), januárban azonban nem borult a papírforma (3–1).
„Az összeszokott galaci csapattól elszenvedett vereségek után nem szomorkodunk, nem éljük meg kudarcként. Az ellenfelünk jobb volt, fegyelmezetten és felkészülten játszottak, a tapasztalatbeli különbség megmutatkozott, ráadásul meglepő módon a fáradtság sem jelentett hátrányt. Számunkra a legjobb négybe jutás lehetőség volt, amivel végül nem tudtunk élni, viszont emiatt nem érzünk nyomást, nem jelent terhet. Már a Gyergyói Hoki Klub elleni mérkőzésekre koncentrálunk, bár tét nélküli találkozókról van szó, teljes mértékben komolyan vesszük, igyekszünk a legjobban felkészülni és a lehető legtöbbet kihozni ezekből a meccsekből. Tisztában vagyunk vele, a gyergyószentmiklósi együttes még úgy is az esélyesebbnek számít, hogy betegség miatt több jégkorongozó nem alkalmas játékra, ám az egészségügyi problémák ellenére nagyon erősek” – nyilatkozta Miklós Ervin, a Háromszéki Ágyúsok elnöke. (miska)