Ismét megbolygatják a tanévet

2022. március 31., csütörtök, Belföld

Jelentősen módosul a következő tanév rendje – jelentette be az oktatási miniszter a tegnapi kormányülés végén, majd részletesen is kifejtette a változásokat, hozzátéve: fontolgatják a félévi dolgozatok és a féléves tanulmányi átlagok eltörlését is.

Sorin Cîmpeanu tájékoztatása szerint lemondanak a félévekről, és a 2022–2023-as iskolai évet öt úgynevezett oktatási modulra osztják, amelyeket vakációk választanak el egymástól. Ezt a tárcavezető azzal indokolta, hogy az oktatási szakértők szerint kevésbé terheli a gyerekeket, ha 6–8 oktatási hét után szünidő következik.

A miniszter közlése szerint a következő tanév szeptember 5-én kezdődik, és az első oktatási modul október 24-ig tart. Ezt egyhetes vakáció követi október 30-ig. Ez a hét szünidő lesz minden tanuló és az óvodások számára is.

A második oktatási modul december 23-ig tart. Ezt a téli szünidő követi január 8-ig. A harmadik oktatási modul január 9-én kezdődik, és február folyamán ér véget, majd egy újabb egyhetes vakáció következik. A megyei tanfelügyelőségek döntik majd el az érintettek konzultálása után, hogy a februári szünidő a hónap második, harmadik vagy negyedik hetére essen – részletezte Cîmpeanu.

A negyedik oktatási modul húsvét környékéig tart, a tavaszi vakáció pedig április 8-tól 23-ig. Az ötödik oktatási modul június 16-án ér véget, a nyári szünidő június 17-én kezdődik és szeptember első hétfőjéig tart – ismertette a következő tanév tervezett rendjét a miniszter.

Közölte azt is, hogy a következő tanévben is megtartják az Iskola másként programot a negyedik vagy az ötödik oktatási modul heteiben. Azt majd a tanintézetek maguk döntik el az időjárás és más helyi szempontok alapján, hogy melyik hetet választják – tette hozzá. Az Iskola másként program mellett bevezetnek egy új tematikus hetet is az iskolákban Zöld hét elnevezéssel.

Cîmpeanu tájékoztatása szerint a minisztérium tervezi a félévi dolgozatok eltörlését is, és csak az éves tanulmányi átlagot rögzítenék. Az elképzelések szerint a pedagógusok döntik el, hogy a tanév folyamán mikor írassanak felmérőt a tanulókkal. Ugyanakkor a miniszter megfontolandónak tartja a diákoknak azt a javaslatát, hogy a felmérőket a tanév elején és végén tartsák.

A tanügyminiszter hangsúlyozta, hogy a felsorolt változtatások még egyelőre terv szintjén állnak, sokat számít, hogy elkészül-e majd időben a tanterv és az oktatási keretterv.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2022-03-31: Történelmünk - :

A Szent Öregnél (Részletek Kiis Ödön tanító naplójából)

A díszpolgári oklevelet átnyújtó sepsiszentgyörgyi küldöttség Kossuth Lajosnál
Március 23-án volt évfordulója, hogy Sepsiszentgyörgy tíztagú küldöttsége, ifj. Gödri Ferenc városi főjegyző, Kiis Ödön tanító, Bogdán Artúr takarékpénztári vezérigazgató, Várkonyi Endre főgimnáziumi tanár, Kelemen Lajos megyei tiszti főügyész, dr. Barabás Sándor körorvos, Bogdán Flórián építésvállalkozó, Sikó Béla városi tisztviselő, Botár Albert birtokos és Révay Pál református lelkész 1893-ban Torinóban átnyújtotta Kossuth Lajosnak a díszpolgári oklevelet. A Kossuth-rajongó Kiis Ödön ebből az alkalomból útinaplót vezetett. Mint „okszerű mezőgazda”, az útközben látottakról jegyzeteket, vázlatrajzokat készített, és „a legnagyobb szorgalommal próbálta kisebb-nagyobb sikerrel leírni” mindazt, amit látogatásuk alkalmával Kossuth mondott. Ezt a naplót használta fel többek között ifj. Gödri Ferenc 1894-ben megjelentetett Sepsiszentgyörgytől Turinig és vissza című útleírásához. Kiis Ödön naplóját jelenleg Sárospatakon őrzik, a távoli leszármazott, Ádám Gábor kutatta fel és bocsátotta rendelkezésemre. Ebből közlünk részleteket.
2022-03-31: Belföld - :

Háromezer kilométer bicikliút

Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány a bicikliutak létrehozására vonatkozó módszertani szabályokat, amelyek kidolgozása egyike az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében vállalt reformoknak.