A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói egyszerű indítványt készülnek benyújtani Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter ellen, aki – szerintük – „nem törődik a környezet védelmével”.
Az alakulat ügyvivő elnöke, Cătălin Drulă tegnap azt mondta, hogy az USR országos bürója egy, a sajtóban megjelent oknyomozó anyag nyomán hozta meg ezt a döntést. „A recorder.ro oknyomozó anyagából kiderül, hogy a PSD–PNL–RMDSZ-kormány összejátszik a famaffiával, Tánczos Barna úr pedig a legnyilvánvalóbb maffiastílusban elkaszálta a Temesvári Környezetvédelmi Őrség egyik főfelügyelőjét, aki zavarta a PSD és a PNL érdekeit. Elbocsátotta tisztségéből” – fejtette ki sajtótájékoztatóján Drulă, hozzátéve, hogy a parlamentben követelnek magyarázatot a környezetvédelmi minisztertől. Eközben Tánczos Barna elindította tegnap a Tiszta Romániát! kampányt, amelybe a központi és a helyi hatóságokat is bevonják. A május 4-éig tartó országos kampány beharangozó sajtótájékoztatóján a tárcavezető rámutatott, a kezdeményezés ötletét önkormányzatok példájából merítették. „Szeretnénk, ha a következő harminc napban minden romániai faluban és városban – nemcsak Erdélyben – takarítási akciókat szerveznének. Ezeknek egyrészt az a célja, hogy az illegálisan lerakott hulladékot összegyűjtsük, másrészt egy hosszú távú stratégia részeként mentalitást váltsunk.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.