Laptalálkozók, de egyéb rendezvények, beszélgetések kapcsán is – lapunk gazdasági helyzetéből kiindulva – nyíltan szoktunk beszélni a nyomtatott sajtó, azon belül is a regionális napilapok, így lapunk gazdasági helyzetéről. Most egy kicsit szélesebb nyilvánosság előtt, de korántsem kimerítően foglaljuk össze a magyar nyomtatott sajtó sajátos helyzetét, illetve a hozzá kapcsolódó szolgáltatások gondjait (nyomda, lapterjesztés).
Egy kis múltidézés
A téma iránt érdeklődők tudják, hogy a jelenleg (is) működő regionális (nálunk megyei) napilapok többsége az egykori pártlapok utódjaként egyik napról a másikra, egészen pontosan 1989. december 22-ről 23-ra virradó éjszaka váltak a Román Kommunista Párt lapjaiból magánlapokká. A párt megszűnésével ugyanis a kezdeti, némileg ex lex állapot után legtöbb lap vagy a szerkesztőség tagjaiból alapított cég, netán egyesület vagy önkormányzat tulajdonába került. A Megyei Tükörből Háromszékké alakult lapunkat két évig a nyomdaipari vállalkozást is magában foglaló Trisedes Press Rt. adta ki, majd 1992 novemberében a szerkesztőség húsz tagjának hozzájárulásával megalakult a lap kiadását és terjesztését azóta is vállaló H-Press Kft.
Azt talán nem kell külön taglalni, hogy egy napilap legfontosabb bevételi forrása, amiből a kiadás költségeit lehet fedezni, az annak értékesítéséből származó jövedelem, amit a reklám- és apróhirdetésből jövő bevételek egészítenek ki. A kezdeti euforikus időszakot leszámítva, amikor akár negyvenezer példányt is értékesíteni lehetett, hosszú ideig lapunk vásárlói tábora húszezer körül mozgott, ennek kilencven százaléka előfizető volt, vagyis arányaiban a lapeladásból származó jövedelmek a bevétel nyolcvan-kilencven százalékát is elérték.
A fordulatot és a nyomtatott napilapok lejtmenetének kezdetét (nálunk is, kissé megkésve) egyértelműen az online sajtó megjelenése jelentette. Az interneten ugyanis, ahová minden egyes lap kénytelen volt feltenni a nyomtatott lap tartalmait (annak taglalása, hogy ennek mi volt a mozgatórugója, meghaladja ezt a kis áttekintést), az olvasók ingyen jutottak hozzá az írásokhoz, s bár az olvasótábor többsége ragaszkodott a „papírhoz”, s ez a ragaszkodás az idősebb nemzedékek vonatkozásában ma is él, az értékesíthető példányszámok lejtmenetbe kezdtek. Volt ugyan ilyen-olyan próbálkozás, hogy a honlapok tartalmáért is bár szimbolikus díjat lehessen kérni, de az minden alkalommal a látogatottság csökkenésével, jobb esetben a szinten maradásával járt. Márpedig az olvasottság folyamatos növekedése nélkül aligha volt esély arra, hogy a honlapok reklámfelületeit valaha is értékesíteni, vagyis a példányszám csökkenése miatti bevételkiesést, bár némileg, pótolni lehet.
Üzleti nonszensz
Márpedig egyetlen üzleti modell sem működik – áll a közgazdasági tankönyvek első oldalán –, ha nem bővül, ha nem fejlődik. A regionális napilapok esetében pedig – elsősorban a tartalma miatt – a potenciális piac, vagyis vásárlóközönség bővítéséről sem lehetett szó, hiszen a szomszéd magyar megyében is volt ilyen lap az ottani hírekkel, tartalmakkal.
Ráadásul több magyar többségű megyében – a dolgok gazdasági természetéből fakadóan is – megjelentek a kisebb-nagyobb sikerrel piacra törő, illetve megerősödő új lapok, vagyis közvetlen verseny alakult ki. Ez egy bővülő piaci környezetben még jótékony hatással is van az egyes szereplőkre, itt azonban aligha beszélhetünk új lapolvasók megjelenéséről, sokkal inkább az amúgy stabil olvasótábor megoszlásáról. Ez pedig – gazdasági értelemben – a bevételek további csökkenésével jár(t). Továbbá az utóbbi időben az egész erdélyi piacot napilapokkal és réteglapokkal, rádióval, honlapokkal ellátó integrált piaci modellt követő kiadó is megjelent, ám – információink szerint – korántsem önfenntartó módon.
Mindezzel együtt elmondható, hogy megyénk hosszú ideig – a potenciális vásárlók és a ténylegesen helyi napilapot vásárlók arányát tekintve – „világbajnoknak” bizonyult. Itt ugyanis a két megjelenő napilap összesen értékesített példányszáma továbbra is a potenciális olvasótábor mintegy tíz százalékát teszi ki. (Csak összehasonlításképpen ez azt jelentené, hogy egy országos napilapnak eszerint mintegy kétmilliós példányszáma kellene legyen, ami még a kilencvenes években is ritkaság volt, ha egyáltalán volt ilyen.)
Házhoz vinni
A nyomtatott napilap értékesítésének – az online-nal szemben – egy másik gyakorlati akadálya is támadt. Ez pedig a kézbesítés, vagyis a lapterjesztés „lassúsága”. Ahhoz ugyanis, hogy a nyomtatott lapot a reggeli kávé mellett olvasni lehessen, ahhoz azt hajnalok hajnalán kell kijuttatni a postaládákba. Márpedig a posta, az addigi legnagyobb újságkihordó vállalat ezt nem tudta biztosítani, ráadásul – főleg faluhelyen – két-három naponta kézbesítette a már tartalmában elavult hírlapokat. Így alakultak, izmosodtak a lapok saját terjesztőhálózatai, ami ideig-óráig megoldotta a „reggeli kávé mellé újságot” igény kielégítését.
Ám csupán ideig-óráig, hiszen egyre kevesebb előfizetővel lehet(ett) számolni, a lemorzsolódás korántsem állt le, az égi olvasótáborba költözők, na meg az időközben az online sajtóra átszokó olvasók helyett ugyanis az ifjabb nemzedékek új „fogyasztási szokásai”, az egyre több kütyü megjelenése szinte megállíthatatlanná tette a példányszámcsökkenést. Így nem csupán az eladott példányszámokból származó bevétel csökkenése, hanem a lapterjesztő hálózatok egyre nagyobb költségigénye is rontott a helyzeten. Mi több, az utóbbi időben a megfelelő munkaerőhiány miatt megbízható lapkihordót egyre nehezebb kapni.
A nyomdaipar hullámzása
A nyomtatott napilapok előállításában kulcsfontosságú szerepet játszó nyomdaipar sem úszta meg könnyen ezt az időszakot. Egy kezdeti masszív bővülés után (az ágazat még a kilencvenes években három-négyszeres éves forgalombővülést is produkált) az úgynevezett tekercsnyomó gépekkel felszerelt egységek (enélkül nem lehet többezres példányszámot rövid idő alatt előállítani) többsége mára bezárt. Legutóbb Brassóból érkeztek ilyen hírek, a magyar napilapokat Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron, a még működő nyomdák hengereiről csomagolják. S mivel a példányszámok csökkennek, a költségek pedig nem, a fajlagos nyomdai előállítás ára is fokozatosan nő.
További gondok
A nyomtatott napilapok előállításának, az olvasóhoz juttatásának költségeit továbbá egyéb, külső gazdasági tényezők egész sora nehezíti. A legsúlyosabb gond az utóbbi hónapokban talán a szükséges újságpapír beszerzése körül alakult ki: mivel a hazai papírgyárak kivétel nélkül bezártak s uniós kapacitást is alig találni, jelenleg ukrán, fehérorosz és orosz gyártók papírjain jelenik meg a hazai sajtó – ősz óta ennek is szinte duplájára nőtt az ára, az ismert okok miatt pedig a beszerzés is egyre körülményesebb.
A másik, bevételi oldalon pedig a járvány okozta válság a helyi reklámok drasztikus csökkenését eredményezte (ez volt az a költség, amelyről a cégek leghamarabb lemondhattak), s bár volt egy országos, a maszkviselést népszerűsítő kampány, ez aligha pótolta a bevételkieséseket.
Ahol a part szakad
Itt állunk most – ahogy mondani szokás –, ahol a part szakad. A helyi és regionális napilapok üzleti modellje, amelyek még mindig jelentős, többezres olvasótábort tudhatnak magukénak, és amelyek éppen azt a réteget látják el magyar nyelvű olvasmánnyal, amely más forrásból kevésbé vagy egyáltalán nem tájékozódik, lassan kimeríti tartalékait. Vagyis, ahogy a címben is jeleztük, a nyomtatott napilap immár luxuscikknek számít, pusztán üzleti körülmények között egyre nehezebben tud megmaradni.
