Próbareggeli

„Lajoska pap bácsi”, ft. Tifán Lajos plébános (szül. 1960), ahogyan szülőfalujában, Székelyvarságon nevezik, számomra egyidős a rendszerváltás óta eltelt időszakkal, akkor küldte Futásfalvára az érsek atya. „Nálam kötelező reggelizni a korai vendégnek – mondta –, az volt régebb is a szokásom: elő a szilvapálinkával, a varsági szalonnával, a reszelt tormával s a pityókás kenyérrel.” Kifejezéseit nem válogatja, ami a szívén, az a száján. „Zoltán, vigyél magaddal oda, ahol jó szilvapálinkát tudok kóstolni” – kért néhai főszerkesztőm, Farkas Árpád. Előtte is terült az asztal a szokott reggelivel. „Igyék, Árpád bátyám! – mondta Lajos atya. – Én mindenkit csak egyszer kínálok. Könnyen lemaradhat: ön itt nem főszerkesztő, nem költő, hanem az én vendégem.”

Mert a kalup a futás része

Mindegy, hogy honnan olvassuk, mert a település nevének eredetére vonatkozó feltevések magyar vallástörténeti jellegük miatt – kivételes módon – elsőként kapnak helyet a lelkünkben, vallástörténész ugyan távolról sem vagyok, de hol van még egy Futásfalvához hasonló katolikus település Székelyföldön, melynek nevéhez kapcsolódna – közvetlen módon – Kun László királyunk „futása, lóháton való kaluppo­lása”? „Latolgattam is magamban – szólt közbe az atya –, hogy miért mondták nekem itt Háromszékre való érkezésemkor, hogy Isten hozta Kaluppfalvára?! – sze ez ennek a falunak a ragadványneve!”

Futásfalva különös csengésű és tartalmú nevének eredetére a néphagyomány és a történészek az idők folyamán többféle magyarázatot kerestek. Az egyik, valószínűbbnek látszót éppen Orbán Balázstól tudjuk, miszerint „az egyház birtoka felett – mint a hagyomány mondja – véres harc folyt a reformáció idején. Ugyanis az akkor nagy kiterjedésű Ikafalva lakóinak egy része, áttérvén az új hitre, a templomot magának követelte, de a katolikus rész nem akarván átengedni, harcra került a dolog. A legyőzött katolikusok futásra vették a dolgot, s innen negyedórára a Sajgó-patak mellé települtek, így alakult volna Futásfalva. (…) A két falu közti dombot Kovácshegynek hívják – ez is egyfajta néveredetmonda –, mert az üldözőknek nyilai elfogyván, egy kovács hirtelen felüté oda kohóját, s gyorsan gyártott nyilaival az üldözést folytathatták.” A legismertebb azonban egy legenda, amely Kun László (IV. László, 1262–1290) magyar királlyal kapcsolatos: amikor az uralkodó csatározásai során a mai Futásfalva vidékén menekülni kényszerült, életveszélyes helyzetbe került, futása közben éppen az a Hamar-nemzetség mentette meg életét, amelyet ő maga űzött el az ország belső területéről. A fáma szerint ezért kapta hálából a vidéket királyi adományként a módos Hamar família, melynek kúriája ma is áll a faluban, s lett a helység neve a király futásáról Futásfalva. Az érdekesnek mutatkozó történet azonban csak szóhagyománynak, regének bizonyult. A Hamar família ugyan tősgyökeres Futásfalván, egyik tagja 1595-ben már itt élt. Sokan felesküdtek Rudolf király hűségére (1602) mint lófők, 1635-ben ott vannak a Rákóczi György-féle összeírásban, és 1742-ben kézdifutásfalvi előnévvel Mária Teréziától nyertek címeres nemeslevelet, családi levéltárukat a megyei levéltár őrzi. A települést már 1544-ben Fwtásfalwa néven említik az írásos dokumentumok. A 16. század 30-as éveiben már jelentős vallási központ lehetett, volt plébániája, a falu fölötti Kápolna-bércen pedig már megépült Szent Imre emlékére szentelt kápolnája, melynek maradványai a 19. század elején még láthatóak voltak. Később pedig a falu alatti völgyben, a Kápolnamezőn Urunk színeváltozása tiszteletére szenteltek kápolnát az elődök – olvassuk a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény fejtegetéseiben.

Az Istenanya szobra

Mária-kegyhely, zarándokhely

Mai plébániatemploma 1851–56 között épült, 1856. június 24-én szentelte fel Haynald Lajos gyulafehérvári püspök. Védőszentje Szent András apostol. A templom és egyben a falu legfőbb nevezetessége, hogy itt őrzik a Csíksomlyói Istenanya szobrának 1750-ben fából készült hasonmását, amely eredetileg a felső-háromszéki esztelneki ferences kolostor számára készült, s amelyről feltételezik, hogy az 1848/49-es szabadságharc idején „a veszedelem elől” menekítették Futásfalvára. A szobor hátoldalán latin nyelvű szöveg olvasható, amely édes anyanyelvünkön ekképp hangzik: Készíttetett 1750 január havában 75 magyar Forintért az Esztelneki Konventnek. Az itthoni feljegyzésekben az a kijelentés is olvasható, hogy: „Ezt a szobrot a csíksomlyói Istenanya mintájára készítették 1750-ben.” Az eseményt egy hosszabb tatarozás követte, s így 1878. november 30-án Bálint Károly kerületi főesperes benedikálta. Látogatásunk alkalmával ft. Tifán Lajos plébános és Tusa Tivadar gondnok fogadott, a templom jelenlegi megviselt állapotáról panaszkodtak, állaga megroggyant, sekrestyéje repedezik, s hogy „története folyamán sokszor renoválták, okát a fundamentum gyenge állapota okozhatja” – gyanították. Renoválásának magas költségei egyelőre akadálynak tűnnek.

Régen is jelentős vallásos központ lehetett a falu, a földből előbukkanó nyílvesszők, sarkantyúk az ide letelepedő székely-magyarság korai emlékei. A Sóskút nevű helyen került napvilágra a 148 darabból álló híres futásfalvi római köztársasági éremlelet, agyagkarikák, bronzból készült „tokos” fésű. Sarlós Boldogasszony napján (július 2.) fogadalmi nagybúcsút, zarándoklatot tartanak. A templom oltárképe Szent András apostolt ábrázolja (Veres Márk műve 1823-ból). A templombelső új keletű freskóit (az Utolsó ítélet, Krisztus áldozata) immáron néhai Lukácsovits Magda (1933–2017) közismert egyházi festőművész készítette. Az épület külső falán millenniumi, millecentenáriumi és világháborús emléktáblák fogadnak. A templom bejáratának monumentális felső-háromszéki székely kapuja előtt láthatjuk Márton Áron emlékművét, az udvaron 1867-ből származó emlékkeresztet. A templomkert utcára néző szélén álló emlékmű a magyar kereszténység és államiság millenniumának, a falu ’48-as hőseinek és a földvári fogolytáborba elhurcolt vértanú pap áldozatok – Bardocz Mózes és Páll Gyula – emlékére készült (1999). 1993-ban szabadtéri kereszt épült a falu melletti magaslatra, ez a mindenkori fogadalmi búcsú és zarándokút végpontja. Ebből a faluból származott a híres harcos, Makó György. Előbb Mihály vajdának, majd Székely Mózesnek volt „csapatvezére”. Barcarozsnyónál esett el a Radul vajda elleni harcban. Itt van a fészke a Hamar famíliának is, itt ringatták bölcsőjét Hamar Lázár (1780–1846) római katolikus plébánosnak és egyházi írónak. A ma is élő Sandi család régebbi tagjai (József, Pál és István) huszárszázadosként, hadnagyként, illetve káplárként küzdötték végig az 1848–49-es szabadságharcot. A Makó család leszármazottai jelenleg is élnek Háromszék településein, többek között Albisban, de Csíkban is.

Iskola-corpus

Soha jobbat, mint az aszalt szilva

Még a szilvaaszalót is bemutatta „Kati mama”, ahogyan emlegették a faluban Balázsné Bardocz Katalint, a családi találkozók egyik fő szervezőjét. Volt alkalmam több ilyen összejövetelen részt venni, ezért fogalmazódott meg bennem a fenti gondolat, amelyet annyival egészítenék ki, hogy ennél a kapcsolatnál erősebb talán nem is létezik, mert ahol kifüggesztik egy népes família családfáját, ahol a fiatalok keresgélik a nevek között sajátjukat, ahol már az Erdélyi Genealógiai Társaság képviselőjével, a témakörben kitüntetett Kocs János villamosmérnökkel is szót lehet ejteni, az már vidéki viszonylatban is csúcsteljesítmény. A Bardocz család találkozóinak gondolata egyszerre két helyen is megszületett: Erővidéken, melynek egy településéhez kapcsolják a család nevét, és Futásfalván, ahol a Bardocz család tagjai görcsösen ragaszkodtak erdővidéki kötődésükhöz. Világtalálkozóknak méltán nevezhetnénk, ugyanis a közel háromszáz Bardocz és Bardocz rokon között külföldiek is voltak, s az ünnepi alkalomra két címeres családi zászlót készítettek. A Bardocz rokon Beke Ernő, a Kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házának tulajdonosa, a céhes város helytörténészének jegyzékében 194 család szerepel, köztük olyanok is, akik Angliában, Ausztráliában vagy Izraelben élnek. „A Bardócz vagy Bardocz családnév különbözősége nem mérvadó, hiszen a több mint 350 esztendő alatt bőven akadt idő és alkalom arra, hogy lekerüljön az ékezet a családnévről” – hangoztatta családtörténeti krónikájában Bardocz Tünde sepsiszentgyörgyi református vallásoktató, aki édesapjával, Bardocz Tiborral és sok más segítőtárssal közösen szervezi a családi találkozókat. „Hogy a Bardóczok és a Bardoczok együvé tartoznak, arról nemesi oklevelek, családi címerek tanúskodnak – folytatta Tünde.

– A nagybaconi Bardoczok családfájának törzsét egy magyarországi rokon, kutató küldte el nekem, s jómagam a lehetőségekhez mérten kiegészítettem 1568-ig visszamenőleg. Székely eredetű a családunk, s állítólag az udvarhelyszéki Bardocz községben volt a fészke, onnan szóródtak szét a nagyvilágba. Elsőként Nagybaconban, Futásfalván, majd Kézdiszászfaluban telepedtek le. A baconi ág 1670-ben, a futásfalvi pedig 1650-ben nyert külön-külön nemesi oklevelet.” A Futásfalván lakó lelkes találkozószervezőt, Balázsné Bardocz Katalint futásfalvi lakásán kerestük fel, aki elmondta: több ok miatt úgy néz ki, hogy a Bardoczok idei csíki találkozója nem fog összejönni, de ennek ellenére a nyáron meg akarják szervezni, egyezkedtek a szentgyörgyi Bardocz családdal. A vidéki közösségek találkozóiról elismerően beszél az írott hazai sajtó is, a NőiLeg című folyóirat ez év februári száma megdicsérte a Bardocz-találkozók érdekében bizonyított kitartását, következetességét Kati mamának. A Sepsiszentgyörgyön élő Bardocz Tibor, Bardocz Tünde szervező édesapja elmondta, hogy családja őse, Bardocz Mihály 1554-ben élt, a futásfalvi Bardoczok II. Rákóczi Györgytől, a nagybaconiak pedig Apafi Mihálytól nyertek nemeslevelet. Az eltelt századokban számos Bardocz nevű vagy leszármazott gazdagította életével-tevékenységével a székelység történetét, Bardocz Dánielt például a Váradi-féle mozgalom részeseként 1854. május 4-én tizenöt évi sáncmunkára ítélték.

Balázsné Bardocz Katalin

Hol van az a „futásfalvi pokolvölgy?”

– teszik fel sokan a kérdést. Ezt a nevet senki nem ismeri a környéken, mert ezt kimondottan Papp Károly (1873–1963) jeles budapesti geológus, akadémikus használta, aki a Jajdon-patak borvizekben, szén-dioxid-gyógygázokban gazdag forrásvidékéről 1912-ben a Magyar Földtani Közlönyben írt bővebb tanulmányt. Papp a helyet Futásfalváról közelítette meg, ahonnan akkor könnyebben és hamarabb elérhette, ugyanis a Torjai-patakba ömlő Jajdon völgyében csak jóval később épült meg az erdőipari út, a helyet a torjaiak Torja-hágó feredő néven ismerik. Ezen a területen a legerőteljesebben nyilvánul meg a Csomád-térség vulkanikus tevékenysége. Itt van a hely vulkanikus övezetének és a Bodoki-hegységet felépítő kárpáti homokkő üledékes kőzeteinek az érintkezési vonala, ahol könnyebben felszínre juthatnak a mélyben meghúzódó magmafészekből áramló gyógygázféleségek. Tulajdonképpen ezt a helyet nevezte Pokolvölgynek Papp Károly. Kutatása idején mesélték neki a pásztorok, hogy veszélyes hely, mert megtörtént, hogy holtan estek össze az oda legelni betévedő bárányok. A mélyedésekben kisállatok, gyíkok, kígyók, békák, madarak, rovarok tetemére lehet bukkanni. Ilyen fortyogókkal, gázos gödrökkel van tele a környék. Gyakran látni itt nyáron utánfutókban, sátrakban lakó „nomád fürdőzőket”. Az ásványvíz- és a gyógygáztartalékok jelentősek, de Bálványosfürdő közelsége miatt a hely fejlesztésével kapcsolatos korábbi elképzelések torzóban maradtak, s ráadásul ez az övezet kimaradt A borvíz útja programból is. Számottevő azonban a karatnai I–VIII. osztályos iskola (Torja) tanári karának és tanulóinak hozzáállása, ugyanis 2006-ban megcélozták a Környezetünk Természeti Kincsei program pályázatot, amelynek alapjaiból – Torja község önkormányzata és polgármestere, dr. Daragus Attila mérnök támogatásával – felújíttatták a Jajdon-völgyi mofettát, újrafoglaltak két borvizes fürdőmedencét és kitakarították a környező borvízforrásokat, melyeknek ivásra alkalmas gyógyvizei általában lúgosak, vasas-kénesek, ritkábban sósak. Bár a hely távol esik Futásfalvától, ez nem azt jelenti, hogy a falu alatti mélyebb rétegek nem őriznek gyógy­vizeket.

Élő vallásos közösség

Bene Róberttől és Tusa Tivadar községi képviselőktől és katolikus gondnoktól megtudtuk, hogy a falunak elemi iskolája van. A település domborzati egyenetlensége sem ivóvízhálózat, sem pedig csatornarendszer megépítésére nem alkalmas, avagy csak magas költségekkel oldható meg. A környék bő hozamú forrásait ugyan gazdaságosan felhasználják a helyiek, és a legtöbb családi ház mellett már emésztőgödrök is működnek, a falun át aszfaltos főút épült, s remény van a mellékutcák hasonló korszerűsítésére is. Futásfalva népének legfontosabb óhaja, amelyről a községközpont önkormányzata is tud, hogy legalább anyagi támogatást kaphassanak a romlásnak indult katolikus templom megmentéséhez.