Megújul Mikóújfalu közismert borvízforrása és annak környéke, az önkormányzat beruházása nyomán egyfajta közösségi teret hoznak létre a sokak által látogatott helyszínen. Demeter Ferenc településvezető azt reméli, a felújítás nyomán létrejött új térre a helyiek büszkék lesznek, ugyanakkor a látogatók tetszését is elnyeri majd megújult formájában a forrás.
Mikóújfalu polgármestere kedden a közösségi médiában számolt be a munkálatokról, s megosztott egy fényképet is: a Bedő-forrás fölé emelkedő, védő falak tetejére egy szobrot helyeztek ki, mely a falu címerét őrző két medvét ábrázolja. Demeter Ferenc szerint a medvés alkotás még nem tekinthető befejezettnek, azt a későbbiekben lefestik. Ennek ötletét egyébként az adta, hogy az előző évben a forrás fölött gyakran láttak pihenő medvét az emberek – fűzte hozzá. Közben megkezdődött a borvizet körülfogó falak rendezése, tisztítása, ez a szerkezet is teljesen megújul majd, kövezett sétányt alakítanak ki előtte, vízelvezető sáncokat hoznak létre és egy filagóriát is építenek a közelébe, ami a környéken egyedülállónak számít, ugyanis mozog, zenél majd – mondta el lapunk érdeklődésére a polgármester. Hozzáfűzte, a források vizének összetételéről is készül majd egy tájékoztató tábla, azt is kihelyezik az épületre.
Demeter Ferenc rámutatott, a Bedő-forrás a település legismertebb pontja, és rég nem történt a környéken semmiféle beruházás, ezért láttak most neki, az önkormányzat 150 ezer lejt irányzott elő a munkálatokra. Mivel sikerült megbízható kivitelezőt találniuk, azt remélik, hogy amennyiben az időjárás is kedvező lesz, két hónapon belül befejezik a terület rendezését. A polgármester szerint a helyiek jól fogadták a felújítás tényét, s azt szeretnék, ha a munkálatok végeztével büszkék is lennének a megszépült borvízforrásra és környékére, melynek így kívánnak új rendeltetést adni, az ide látogatók pedig megtapasztalnák, hogy Mikóújfalu egy rendezett település.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.