Hogy van a titkosszolgálatokkal mindig is szoros viszonyt ápoló bukaresti sajtónak egy olyan része, amely erőteljesen magyarellenes, az nem újdonság. Ahhoz is hozzászoktunk már, hogy nincs olyan választási kampány, mely során valamelyik fél ne rántaná elő a magyar kártyát, és az sem meglepő, hogy válsághelyzetben figyelemelterelés gyanánt is elő szokott kerülni a magyar veszély – igen beszédes példa volt erre, amikor Klaus Iohannis államfő előállt Erdély „eladásának” vádjával a koronavírus-járvány okozta krízis kellős közepén. Van azonban a magyarellenességnek egy újabb, egyre erőteljesebben megnyilvánuló válfaja, amely geopolitikai indíttatású, igazodik a nemzetközi trendhez, legmarkánsabb megnyilvánulási formája pedig Orbán Viktor démonizálása. Bármit tesz vagy mond Orbán Viktor, az rossz, bármi történik Magyarországon, az mélyen elítélendő, megvetendő – sőt, újabban veszélyes. Az Európai Unióra, a NATO-ra, Romániára. Orbán Viktor újabban nem csak illiberális démon, korrupt és autokrata vezető, de revizionista diktátor is, akit Vlagyimir Putyinhoz hasonlítanak olyan mélyen atlantista elkötelezettségű, komolynak számító újságírók, mint legutóbb Cristian Tudor Popescu vagy Dan Tăpălagă. És nem csupán e két publicistáról van szó – a román média túlnyomó többségében az a kép alakult ki Magyarország miniszterelnökéről, hogy ő Putyin barátja vagy éppen az orosz elnök „trójai falova” az Európai Unióban. E nyilvánvalóan hamis állítás teljesen figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy az ukrajnai háború kitörése óta Magyarország álláspontja uniós és NATO-beli szövetségeseivel azonos volt, egyetlen közös döntést sem blokkolt a magyar kormány, az energetikai ágazatot érintő szankciók ügyében pedig Budapest a legkevésbé sem külön utas: álláspontja gyakorlatilag ugyanaz, mint például Németországé és több más, az orosz gázra, kőolajra rászoruló államé. A tények azonban különösebben nem zavarják a bukaresti média megmondó embereit, az általuk hangoztatott szólamok zavartalanul jutnak el a román közvéleményhez, melyben aztán körülbelül úgy csapódik majd le a történet, hogy a magyarok az oroszok barátai. És ebben a magyarokban már benne van az RMDSZ is, és benne vagyunk mindannyian, Erdélyben, Székelyföldön élők – számolnunk kell tehát azzal, hogy bármit mondunk, kérünk, teszünk, az gyanút ébreszthet még azon románok körében is, akik amúgy normális esetben a legkevésbé sem ellenségesek velünk.

E kommunikációs csapdával márpedig muszáj lenne kezdenünk valamit, különben könnyen áldozataivá válhatunk az erősödő háborús pszichózisnak. Jóllehet a román kormány részéről szerencsére még nem látszik a nyoma ennek az erősödő magyarellenes kurzusnak, hídszerepe folytán az RMDSZ-re nagyobb teher nehezedik abban, hogy oszlassa a bizalmatlanságot Bukarestben – a kormányban, a parlamentben, a sajtónyilvánosságban –, és minél szélesebb körben megértesse mindenkivel: Magyarország és Románia szövetségesek, Budapestnek semmilyen titkos terve nincs Bukaresttel szemben, az itt élő magyarok pedig tisztességes és lojális állampolgárai Romániának.