Közös erővel Erdővidékért

2022. április 11., hétfő, Közélet

Erdővidéki egyesületek és alapítványok képviselői találkoztak szerda délután, hogy számba vegyék egymást, megvitassák az együttműködési lehetőségeket és tájékozódjanak a helyi, megyei, országos és anyaországi pályázási lehetőségekről. Megegyeztek, segíteni fognak egymásnak programjaik színesebbé tételében, a közönségszervezésben, és azon lesznek, hogy az elkövetkező években minél hamarabb elkészüljön a kistérségi civilek eseménynaptára.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A Party Pub vendéglő emeleti termében összegyűlteket Demeter Zoltán, a helyi polgármesteri hivatal munkatársa köszöntötte. Mint mondotta, fontosnak tartották, hogy a vállalkozók számára szervezett találkozó után a civilek számára is megteremtsék az alkalmat az együttlétre: egymás megismerése, ösztönzése és a közösen gondolkodás megerősítő hatással bírhat. Erre szükség van – mondotta –, mert tudomása szerint hetven körülire tehető a környékbeli egyesületek száma, de sajnos sokan annyira leszűkítették munkájukat, hogy meg is szűntek.

Benedek-Huszár János, Barót polgármestere az idei pályázati kiírást ismertetve arról beszélt, mennyire fontosnak tartja, hogy az egyesületek partnerei legyenek a városházának. Azért emelték a tavalyi 30 ezer lejről 130 ezerre a pályázaton elnyerhető összeget – fejtette ki –, mert meggyőződése, egész sor olyan feladat van, amit a civilek sokkal jobban elláthatnak, mint a közigazgatási vezetés. Ilyen feladatot lát el a halmozottan sérült fiatalokkal foglalkozó Laura Ház, az idősgondozást vállaló Diakónia Keresztyén Alapítvány, az Erdővidék Múzeumának működését is támogató Gaál Mózes Közművelődési Egyesület.

Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa a projekttervezés során megválaszolandó kérdésekről beszélt, és ismertette a főbb hazai és anyaországi pályáztatókat.

Az esemény hivatalos részét követően szabad beszélgetés során ötletek és lehetséges megoldások hangzottak el arról, miként tehetnék munkájukat jobbá, szélesebb kör számára érdekesebbé, elérhetőbbé.

Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke úgy fogalmazott, szívesen látják azokat, akik az Erdővidéki Közművelődési Napok eseményeinek közvetítésében szerepet játszanának vagy éppen tevékenységükkel csatlakoznának ahhoz. Bokor Csongor, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa, egykori Petőfi-programos ösztöndíjas arra kérte az összegyűlteket, segítsék a szórványt, ő is tette ezt az elszórványosodó fogarasi magyarságnál ott-tartózkodása során, mert szükség van ott a magyar szóra, zenére és táncra. Székely Blanka, az ERD TV munkáját segítő Intermédia Egyesület vezetője azt kérte, segítsenek egymásnak a közönségszervezésben. Benedek H. Márta, a kisbaconi Bodvaj Egyesület vezetője és a találkozó egyik szervezője ígérte, segíteni fog a civil eseménynaptár összeállításában. Többen is jelezték, milyen programokat terveznek és azokat mikor bonyolítanák le a közeljövőben, gróf Kálnoky Tibor és felesége, Anna pedig úgy fogalmazott: a miklósvári kastély és annak parkja nyitva áll az programszervezők előtt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-04-11: Közélet - Farcádi Botond:

Érezzék a magukénak a sepsiszentgyörgyiek (Nyílt nap a dohánygyárban)

Megpezsdült az élet a sepsiszentgyörgyi dohánygyár udvarán szombaton: az önkormányzat által nemrég megvásárolt épület jövőbeni rendeltetéséről szóló lakossági igényfelmérés részeként szervezett nyílt napra volt alkalmazottak és családtagjaik, számos, az ingatlan múltja és jövője iránt érdeklődő látogató érkezett. Este remek hangulatú koncertet tartottak az udvaron, a kolozsvári FUNKorporation fellépése pedig már előrevetítette: noha cigarettát vélhetően nem fognak már gyártani itt, az épületegyüttes majdani új funkcióival együtt is Sepsiszentgyörgy egyik kedvelt, emblematikus helye lehet.
2022-04-11: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Orbán Viktor démonizálása

Elragadni látszik a háborús hév a bukaresti véleményformálók jelentős részét, az ukránok melletti fölöttébb lendületes kiállás és az Orbán Viktor elsöprő győzelme miatt érzett keserves csalódás pedig olyan túlzásokra és összeesküvés-elméletekre ragadtat némely hangadó publicistát, véleményformálót, amelyek egyszerre nevetségesek és ijesztőek. Nevetségesek a tények figyelmen kívül hagyása miatt – de ijesztőek lehetséges következményeik révén.