Csaknem 16 százalékkal nőtt a járműgyártás az első negyedévben, miután a két gyártó, a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford összesen 136 301 járművet szerelt össze – adta hírül a Ziarul Financiar.
Ebből 75 437 autót a Dacia, 60 864-et a Ford állított elő. Az első két hónapban még csak 1,9 százalékos volt a növekedés. Márciusban a két gyártó együttvéve 57 019 autót szerelt össze, ami a tavalyi év harmadik hónapjához képest csaknem 43 százalékos növekedés. Ebből 34 743-at a Dacia és 22 276-ot a Ford gyártott. A lap megemlíti, hogy a gyártóknak már több mint két éve nem volt ilyen jó eredményük a termelést illetően, hiszen a márciusihoz hasonló termelési adatot legutóbb 2019 második felében jegyeztek, amikor még sem a koronavírus-járvány, sem az elektromos félvezetők hiánya nem nehezítette a gyártást. Tavaly egész évben a két gyártó 420 755 járművet állított elő, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. 2019-ben 490 412 járművet gyártottak, ami 2,9 százalékos növekedés volt az előző évhez mérten.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.