Az Erdővidékre bevonuló páncélosok
Nagybaczoni Molnár Ferenc budapesti történész igazi meglepetést szerzett: a baróti Tortoma Könyvkiadó gondozásában az olvasó asztalára helyezte a Tábornokok földje, Erdővidék című, album formátumú könyvét.
Aki túlzónak véli a Tábornokok földje megnevezést, a könyv olvastán meglepetéssel tapasztalhatja, hogy Erdővidék az írók, tudósok, lelkészek sokasága, Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Gaál Mózes, Benkő József és társaik mellett a történelem során a magyar katonatisztek sokaságát küldte és állította az ország, a haza szolgálatába. Róluk a Trianon utáni Erdélyben politikai-ideológiai okok miatt nem sok szó eshetett, kivéve a ,,kicsi magyar világ" négy évét, de utólag erről sem volt tanácsos beszélni, írni különösen nem, ha valaki nem akarta megütni a bokáját.
Viszonylag a legtöbbet Nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok-hadügyminiszterről hallhattunk. Kiemelkedő képességei, embersége mellett azért is lehetett Romániában — elnézést a kifejezésért — szalonképes, mert dr. Petru Groza a félelmetes hatalmú Rákosi Mátyásnál interveniált a méltányosabb és emberségesebb bánásmódért. (Nagybaczoni Molnár Ferenc könyvéből tudjuk meg, hogy a súlyos börtönbüntetésre ítélt katonatiszt fiát is Groza kérésére engedték szabadon Rákosi pribékjei.)
Nagybaczoni Nagy Vilmos sokoldalú tehetségére jellemző, hogy jó tollú író, számon tartott festő is volt, s könyve, A végzetes esztendők (1986), ha valaki ismerősei és baráti köre révén hozzájuthatott azokban a tiltásos időkben, a magyar történetírás ínséges esztendeiben revelációként hatott, családról családra vándorolt, és különösen Erdővidéken az élő emlékezet is megőrizte az 1940-es szülőföldi katonai bevonulás fantasztikus emlékét.
Természetesen, Nagybaczoni Molnár Ferenc könyve is a legnagyobb terjedelemben foglalkozik Nagybaczoni Nagy Vilmossal, figyelemre méltó a korabeli fotók nagy száma is, az Erdővidékre bevonuló páncélosok s az őket köszöntő székely ruhás lány vagy asszony fotókompozícióként is szemrevaló.Ezek után a könyv igazi meglepetése az, amikor megtudjuk, hogy csupán Nagybaconból öt család, a Nagybaczoni (Telegdibaczoni) Nagy, a Sepsi-Nagybaconi Molnár, a Sepsibaczoni Toókos és a Telegdibaczoni Keresztes, továbbá valószínűsíthetően a Nagybaczoni Baló öt tábornokot (!) „állított ki", három ezredest, két alezredest és két őrnagyot küldött a magyar honvédelem szolgálatába.
Aki tud még Európában egy kistelepülésen belül ilyen főtiszti ,,katonatermésről", az szóljon, hogy túlságosan el ne higgyük magunkat.
A szerző előszavából idézem: ,,Az 1848—1849. évi forradalom, majd szabadságharc, továbbá az ezt megelőző és követő időszak tábornokait és törzstisztjeit máshol is számba véve Barót, Bibarcfalva, Bölön, Középajta, Nagyajta (közvetve Bardoccal), Olasztelek, Száldobos, Szárazajta, Miklósvár és Vargyas is csatlakozhat az impozáns listához a maga kebeléből való négy (kilenc) tábornokkal, tizenhét ezredessel, hét alezredessel és tizenöt-tizenhat őrnaggyal. Ezeknek soraiban hangsúlyosan foglalnak helyet a Nagyajtai Cserey, a Szárazajtai Bartha, a Szárazajtai Incze, a Vargyasi Daniel, a Kőröspataki Kálnoky, a Baróti Beke és a Nagyajtai Donáth família tagjai. Így Erdővidékről összesen kilenc (tizennégy) tábornokot, húsz ezredest, nyolc (kilenc) alezredest és tizenhat (tizennyolc) őrnagyot mutathatunk fel, de ez a szám minden bizonnyal a még felderítetlen személyekkel gyarapodni fog."
Mindebből az is kitűnik, hogy Székelyföldön a katonatiszti pálya a történelem során mennyire vonzó és milyen személyiségeket felmutató lehetett. Háromszék egészét tekintve Dálnok a közismertebb ebben a vonatkozásban, Nagybaczoni Molnár Ferenc könyvéből kiderül, hogy Páva, ez az apró falucska is milyen nagyságokat küldött katonai pályára, s az is köztudott, hogy a XX. században Háromszék négy magyar hadügyminisztert ,,adott", s az sem véletlen, hogy a háromszéki nemesi családok címermezejében olyan sűrűséggel szerepel a kardot markoló páncélozott kar.
Elvégre katonanemzet — voltunk.
Ez a sokfotós könyv éppen jókor, az ajándékozás hónapjában érkezett. Nagybaczoni Molnár Ferenc könyve megvásárolható a Székely Nemzeti Múzeumban és Baróton Erdővidék Múzeumában.