Fődíjat kapott a bukaresti Dakino filmfesztiválon Nemes Jeles László második rövidfilmje, a The Counterpart; a seregszemlén különdíjjal jutalmazták Nemes Gyula Letűnt világ című alkotását.
A 18. alkalommal megrendezett Dakino Nemzetközi Filmfesztiválon harminc rövidfilm kelt versenyre, a legjobb alkotásnak járó Dakino Trófeát Nemes Jeles László személyesen vette át a hét végi díjátadó ünnepségen. A Dakino Románia legfontosabb nemzetközi filmes eseményeinek egyike.
A magyar—holland koprodukcióban készült The Counterpart Nemes Jeles László második, 35 milliméteres filmre forgatott alkotása. ,,Nehéz időkben és váratlan helyen a világ által elválasztott két régi barát újratalálkozását" mutatja be a tizennégy perces mozgókép, melynek főszereplői Karel Dobry, Tompa Ádám és Krisztik Csaba. A rövidfilmet nemrég mutatták be rangos olaszországi és spanyolországi nemzetközi filmfesztiválokon.
Nemes Gyula Letűnt világ című alkotása Bukarestben a dokumentumfilmes versenyben volt látható. A verseny zsűrije különdíjjal méltatta a dél-budai Kopaszi-gát kilakoltatását és átépítését szavak nélkül, mindössze húsz percben bemutató magyar alkotást. Az Absolut Film Stúdió és a Duna Műhely fekete-fehér koprodukciója nyáron Karlovy Varyban a legjobb rövid dokumentumfilmet illető Kristály Glóbusz-díjat kapta meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.