A pápával találkozott Orbán Viktor

2022. április 22., péntek, Világfigyelő

A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva, miután tegnap magánkihallgatáson fogadta őt Ferenc pápa a Vatikánban.

A kormányfő – akinek a választások utáni első hivatalos útja Rómába vezetett – hozzátette: „nagy magyar tradíciót folytatott” azzal, hogy választási győzelmüket követően a Szentatya meghívását fogadta el elsőként. Ennek különös jelentőséget ad a háború, hiszen a Szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva közölte: a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy magyarországi látogatásra a következő év során, amire – mint mondta – „biztatóan pozitív választ” kapott.

A kormányfő szerint szóba került az is, hogy népességarányosan Magyarország fogadta be a legtöbb – 640 ezer – menekültet Ukrajnából, sőt, befogadta azokat a diákokat is, akik nem ukránok, de Ukrajnában tanultak és most valószínűleg Magyarországon tudják majd folytatni tanulmányaikat. „Minden idők legnagyobb humanitárius akcióját bonyolítjuk. Ez elismerést és tiszteletet vált ki mindenhol a világban” – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ezt a Szentatya is megemlítette és arra biztatott, hogy „ezt a jó szokásunkat ne adjuk föl”. Orbán Viktor úgy vélte: a Vatikánnal nem politikai, hanem spirituális és lelki kapcsolatot ápol egy ország.

Hozzátette: a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés pedig a családok tekintetében alakult ki. „Mi mindannyian azt gondoljuk itt Rómában, a Vatikánban is és Budapesten is, hogy a korunk legfontosabb közössége a család. Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden erőnket annak érdekében kell mozgósítani, hogy ezt a közösséget, a modern kor legfontosabb emberi közösségét, a családot megvédjük és megerősítsük, és ebben számíthatunk a Szentatyára” – fogalmazott Orbán Viktor.

Római látogatása során Orbán Viktor Matteo Salvinivel, az olasz Liga párt vezetőjével is tárgyalt. A beszélgetés középpontjában Olaszország és Magyarország nemzetközi helyzete és kapcsolatai álltak, különös tekintettel a gazdaságra és a beruházásokra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2022-04-22: Irodalom - :

Versek (Kiscimbora)

Benedek  Elek: Gólya, gólya, gólya
Gólya, gólya, gólya,
Házunknak lakója,
Mondd meg, honnét jöttél?
– Ahol soha nincs tél.
2022-04-22: Világfigyelő - :

Ostrom helyett blokád és béketervezet

Elrendelte a mariupoli Azovsztal acélmű tervezett ostromának leállítását tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnök, ugyanakkor parancsot adott az üzemben bekerített ukrán erők blokkolására. Ugyanakkor az oroszok bejelentették, hogy Mariupolt „felszabadították”. Előzőleg Oroszország átadott Ukrajnának egy egyértelmű megfogalmazású megállapodástervezetet, és várja a választ – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.