SepsiszentgyörgySzimPlatz – a különleges városnapi helyszín

2022. április 27., szerda, Közélet

Minőségi ételkülönlegességekkel, kézműves sörökkel, borpincék nedűivel és kistermelői pálinkával, illetve színes, eklektikus zenei kínálattal várja idén az érdeklődőket a SzimPlatz. A Szent György Napok 2019-es kiadásakor első ízben jelentkező, különleges hangulatú helyszínen ezúttal is fontos szempont a környezettudatosság – hangzott el a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón.

  • Erdély András, Józsi Győző, Martinka János és Dobricza Szabolcs. A szerző felvétele
    Erdély András, Józsi Győző, Martinka János és Dobricza Szabolcs. A szerző felvétele

A Szimpla romkocsma előtti teret már kedd este lezárják, s megkezdődik annak berendezése, az első street food kocsik pedig már szerdán megérkeznek a rendezvény helyszínére – vázolta Józsi Győző, a SzimPlatz ötletgazdája. Kiemelte, ezúttal is nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatosságra, így a SzimPlatzon ételt és italt forgalmazókkal szemben elvárás, hogy termékeiket fogyasztható vagy lebomló csomagolásban, esetleg visszaváltható, betétdíjas kiszerelésben értékesítsék. Aki nem tudja megtenni, annak a szervezők segítenek beszerezni ezeket. Jelezte, a meghívott 14 gasztrostandnál olyan ételkülönlegességeket kóstolhatunk meg, melyeket nem kínálnak máshol a városnapi forgatagban, amelyeket „szívvel-lélekkel készítenek”, szomjunkat négy termelő kézműves söreivel, illetve két borpince kínálatával olthatjuk, de megízlelhetjük egy helyi kistermelő pálinkáit is.

Ugyan idén nem lesz színpad a SzimPlatzon, a szervezők azonban olyan zenei produkciókkal készülnek, melyek folytonos jó hangulatot biztosítanak. Dobricza Szabolcs, a SzimPlatz egyik zenei programfelelőse ennek kapcsán elmondta, a jelenlegi erdélyi alternatív zene jeles képviselőit hallhatjuk majd a téren, a helyi, csíkszeredai és marosvásárhelyi meghívottak mellett Magyarországról is érkeznek fellépők. Úgy értékelte, sikerült egy valóban színes, eklektikus zenei kínálatot összehozniuk a rendezvény idejére.

Ugyancsak a SzimPlatzon hallhatjuk majd a városnapokba beépült utcazene-fesztivál idei meghívottait is, akiket Martinka János mutatott be. Úgy értékelte, nagyon jó, hogy a járvány miatt bekövetkezett kétéves kihagyás után ismét nekiláthattak szervezni, és úgy érzik, sikerült színvonalas programot összeállítaniuk. A fellépőket – Candyman Duo, Brass Time, Naninski & Figaro, Selfish Murphy, Jackberry és a Spontán zenekar – a SzimPlatzon, illetve a Park vendéglőnél is hallhatjuk, és várhatóan feltűnnek majd a város több pontján is a hétvégén.     

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2022-04-27: Közélet - Nagy B. Sándor:

Körömfestés és könyvbemutató

Meglehetősen bizarr ötletnek tűnik, hogy Boros Kinga Kényelmetlen színház című kötetének bemutatóján, mely tulajdonképpen egy doktori dolgozat könyvváltozata, Székely Claribella beszélgetett a szerzővel. Hogy miért történt ez így, arra csak a beszélgetés végén kaptunk pontos választ, de mindenképpen üdítő volt ilyen tálalásban találkozni először a könyv által tárgyalt magasröptű színházelméleti kérdésekkel.
2022-04-27: Sport - Tibodi Ferenc:

Hatpontos vereség, szépített az Arad (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

Borult a papírforma, és a hazai pálya előnyét kihasználó, a népes hazai szurkolótábor támogatását élvező Aradi FCC együttese 67–61-re legyőzte a címvédő Sepsi-SIC csapatát a női kosárlabda Nemzeti Liga döntőjének harmadik mérkőzésén. Ennek a sikernek köszönhetően a Maros-parti kék-sárgák összesítésben 2–1-re javították az egyik fél három győzelméig tartó párharc állását. Folytatás ma este szintén Aradon és szintén 19 órától.