Csigafuttató, karikadobáló, diótörő, medve- és golyódobáló, gólyaláb, katica-, óriás- és körlabirintus, állatkirakós, zsákdobáló, reptető, kacsatalp és lépegető – csak töredéke azon játékok sokaságának, melyekkel első ízben vesz részt a Szent György Napokon a csíkszeredai BuGRI népi fajátékokat gyártó vállalkozás.
Képviselője, Antal András tegnap csak néhányat mutatott meg nagy méretű szabadtéri játékaik közül, ám ahogy az időjárás engedi, a városnapok idején több mint harmincféle különleges játékkal szórakozhat majd akár 60–70 gyermek is egy időben az Erzsébet parkban, az 1848-as emlékmű szomszédságában felállított zöld sátruk körül. Ezek régi idők játékai, Magyarországon már a múlt század elején használták az úri udvarokban, nálunk azért nem terjedhetett el, mert azt a gyermeket, aki már játszani tudott, munkára fogták – mesélte lapunk érdeklődésére.
Hozzáfűzte, ezekről egyébként írásos anyagokat is találtak interneten elérhető korabeli kiadványokban, s mivel azt tapasztalták, Magyarországon több cég is foglalkozik ilyen típusú tevékenységekkel, arra gondoltak, itthon is megpróbálják ezt meghonosítani. Bő egy éve indultak, nagy méretű népi fajátékokat gyártanak – ezek akár kölcsönözhetőek is –, tavaly több fesztiválon is megfordultak, így kaptak meghívást az idei Szent György Napokra.
Azt tapasztalják, a gyermekek nagyon szeretik ezeket a játékokat, általában a 4–8 év közöttiek kedvelik leginkább, akik már tudnak gólyalábon járni, kirakóssal játszani, de a türelemjáték is leköti őket. Felnőtteknek is ajánlanak szórakozási lehetőséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.