Az elmúlt hétvégén egy pontot szereztek idegenben a háromszéki csapatok a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság rájátszásának 5. fordulójában. A Sepsi OSK II. hét vereséget követően döntetlent játszott a Barcarozsnyói Olimpic vendégeként, míg a Kézdivásárhelyi SE nem tudta gólra váltani mezőnyfölényét, így kikapott a Plopeni vendégeként. A pontvadászat hétközi fordulóval folytatódik, kedden 18 órától a megyeszékhelyi együttes az FC Pucioasa ellen lép pályára a sepsiszentgyörgyi stadionban, a felső-háromszéki gárda pedig a sereghajtó Brassói Kids Tâmpa otthonában szerepel.
Az Andrási Alexandru irányította csapat szombaton Brassó megyébe látogatott. Az első félidő után gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre, majd a 74. percben a házigazdák előnybe kerültek, Darius Ciopo labdaszerzést követően megiramodott félpályától, a védőket könnyedén faképnél hagyta, majd a jobb alsóba gurított (1–0). A vendégek hamar egyenlítettek, a 77. percben a védők röviden szabadítottak fel, így Bende Bence senkitől sem zavartatva, közelről védhetetlenül a jobb alsóba továbbított (1–1). A hajrában több találat már nem született, a sepsiszentgyörgyi csapat pedig december óta először gyűjtött pontot a harmadosztályú pontvadászatban.
Gazda József együttese uralta a Plopeni elleni játékot, ám a mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, veszélyes helyzeteket nem tudott kialakítani. Az első felvonásban nem született gól, azonban közvetlenül a szünet után a Prahova megyei gárda vezetést szerzett. A 47. percben egy védelmi hibát kihasználva az üresen maradt Cătălin Vlad betalált (1–0), a folytatásban pedig a céhes városi alakulat hiába próbált egyenlíteni, végül vereséget szenvedett. A kézdivásárhelyi csapat támadójátéka továbbra is akadozik, a kék-fehér mezesek a tavaszi idényben az eddigi nyolc mérkőzésből hat alkalommal – az alsóházi rájátszásban harmadszor – rúgott gól nélkül zártak.
Eredmények, 5. forduló: * playoff: Barcarozsnyói Olimpic–Sepsi OSK II. 1–1 (gólszerzők: Ciopo 74., illetve Bende 77.), FC Pucioasa–Székelyudvarhelyi FC 2–4 (gsz.: Calofir 19., Marina 72. – tizenegyesből, illetve Marucza 40., Manole 53., 60., Pop 66.) * playout: FC Hermannstadt II.–Brassói SR 1–0 (gsz.: Niţă 40.), Plopeni–Kézdivásárhelyi SE 1–0 (gsz.: Vlad 47.), Brassói Kids Tâmpa–Blejoi 2–1 (gsz.: Nechita 45+1., 90+1., illetve Lambru 28. – tizenegyesből).
A playoff rangsora:
1. Székelyudvarhely 5 0 0 11–4 56
2. Pucioasa 3 0 2 6–6 46
3. Barcarozsnyó 1 1 3 4–6 33
4. Sepsi OSK II. 0 1 4 4–9 30
A playout rangsora:
1. Blejoi 2 1 2 11–6 32
2. Kézdivásárhely 2 1 2 4–2 29
3. Plopeni 3 1 1 5–5 27
4. Hermannstadt II. 1 1 3 2–7 26
5. Brassói SR 3 1 1 6–3 23
6. Kids Tâmpa 1 1 3 4–9 17
A 6. forduló programja: * playoff: Sepsi OSK II.–FC Pucioasa (kedd, 18 óra), Barcarozsnyói Olimpic–Székelyudvarhelyi FC (kedd, 18 óra) * playout: Brassói Kids Tâmpa–Kézdivásárhelyi SE (kedd, 18 óra), Plopeni–FC Hermannstadt II. (kedd, 18 óra), Brassói SR–Blejoi (szerda, 18 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.